Állatvilág

2008.06.14. 04:00

<u>Roli, Zsófi és a havanese</u>

Az MTK-ban már tinédzserként ismert futballista lett, 2005 nyarán a világhírű belga Anderlecht tett érte visszautasíthatatlan ajánlatot. Juhász Roland három éve Brüsszelben él barátnőjével és a kiskutyájával.

Mátyus Tamás

Remekül fejelt, s a kaput is érezte, így érthető módon csatárként kezdte pályafutását.  Az ifiválogatottban azonban már felbukkant a védelemben, az NB I-ben pedig az MTK akkori edzője, Egervári Sándor jóvoltából mutatkozott be a hátsó alakzatban. 

Középhátvéd lett, aminek eleinte nem örült túlzottan, de  ma már úgy érzi, remek döntés született. Három éve úgy tűnt, a német Hamburger SV labdarúgója lesz, ám a belga RSC Anderlecht lecsapott rá. Azóta a sztárcsapatot erősíti.


Juhász Roland 2005 nyarán szerződött Brüsszelbe, másfél éve vásárolta kiskutyáját, Fekete Pákót

Bajnok és kupagyőztes lett a fővárosi egylettel, a Bajnokok Ligájában szerepelt  a Milan ellen gólt is szerzett ,  a legutóbbi pontvadászaton a második helyen zártak a Standard Liege mögött, viszont a kupát megnyerték. Utóbbi sorozaton minden mérkőzésen a  pályán volt, kivéve a finálét, amelyet két sárga lapja miatt kihagyott a Gent ellen. 

A társak nélküle is hozták a döntőt, 3:2-re nyertek. A bajnoki ezüstöt is sikernek tartja a magyar válogatott oszlopa, lévén  a tavaszi félszezont a hetedik helyen kezdték, 13 ponttal voltak lemaradva a végül bronzos pozícióba érkező FC Bruges együttesével szemben, végül három pontot vertek az egykori Hanza-város reprezentánsára. 

Juhász Roland barátnőjével, a nagykanizsai Strényi Zsófiával költözött a belga fővárosba. Budapesten ismerkedtek meg, s a külföldi munkavállalás megkezdésekor természetes volt, hogy Zsófi is elkíséri párját. 

- Két éve merült fel először, hogy veszünk egy kiskutyát. Aztán elvetettük a dolgot, ugyanis én a csapattal rengeteget utazom, sok időt töltök szállodában, s ha Zsófinak otthon, Magyarországon akad dolga, senki sem tud vigyázni rá. Aztán másfél éve úgy ébredtünk, ha aznap találunk fekete színű bichon havanese kiskutyát, azonnal megvesszük. Brüsszeltől hetven kilométerre, egy idősebb  házaspárnál  - harminc éve foglalkoznak ilyen kutyákkal -  rá is leltünk álmaink háziállatára. Négyhetes korában találtuk rá, s még ugyanennyit kellett várnunk, hogy elhozhassuk, mivel négy hetet még Waregemben, a tenyésztőnél kellett maradnia. 

Az ehhez a fajtához tartozó négylábúak általában fehér színűek, nekik fekete volt az álmuk. Kiskutyájuk testén akadnak fehér foltok, a farkán és a négy tappancsán. Jó alomból származik, apukája belga és luxemburgi bajnok, kiállításokat nyert, Juhászék azonban nem gondolkodnak azon, hogy a család büszkeségét versenyekre cipeljék. A négylábút Fekete Pákó névre keresztelték, szerintük ez tökéletesen illik rá, bár kedvencük nem énekel.

Ez felkapott kutyanév Belgiumban, ám a Benelux országban érthetően nem Pákó, hanem Paco szerepel a törzskönyvben. Remek társ, aranyos kiskutya, alkalmazkodó. 

- Ameddig alszunk, ezt teszi ő is, nem zaklat bennünket. Amúgy sok törődést igényel, nagyon hálás, ha foglalkoznak vele, szereti az embereket. Akadt  olyan barátunk, aki nem rajong különösebben a kutyákért, de Fekete Pákót  nagyon megkedvelte. 

Ha Rolinak a magyar nemzeti együttesnél akad dolga, s Zsófinak is halaszthatatlan elfoglaltsága akad, egy  fiatal házaspár által működtetett  kutyapanzióban helyezik el, néhány napra.

-  Válogatott-társam, Hajnal Tamás  Belgium-ban, St. Truidenben futballozott két évet, ő ajánlotta ezt a megőrzőt. Korábban máshova vittük Pákót, de az nem vált be, ez viszont tökéletesen. Ha pedig mód van rá, természetesen utazik velünk, jól viseli a személyautót és a repülőt is.  

Csatlakozzon közösségi portálunk, az  
klubjához, s mesélje el Ön is érdekes történeteit, töltsön fel fotót kedvencéről, s vitassa meg a gondokat más állatbarátokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!