Szemléletformálás

2018.08.28. 13:24

Évi kétszázezer embert érnek el a nemzeti parkok nevelési programjai

Emellett az igazgatóságok országszerte 15 erdei iskolát is működtetnek – ismertette az Agrárminisztérium természetvédelemért és környezetügyért felelős államtitkára kedden a Kis-Balatonnál.

Keszthely, 2018. augusztus 28. Festéshez készítik elõ a Fekete István-emlékház ablakait diákok az Emberi Erõforrások Minisztériuma, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Szabadics Alapítvány és a Szabadics Zrt. elsõ, középiskolások számára szervezett kis-balatoni építõtáborában, a Holnapocska Táborban a Diás-szigeten, Keszthely közelében 2018. augusztus 28-án. MTI Fotó: Varga György

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Varga György

Rácz András az első kis-balatoni építőtábor Diás-szigeten tartott bemutatásán arról beszélt, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), valamint a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő területeken 14-18 éves diákoknak biztosítanak elfoglaltságot ezekben a napokban.

A nemzeti parkok főtevékenységük, a védett területek természetvédelmi kezelése mellett kiegészítő feladatként nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre is, amelyek helyszínei közé tartoznak az erdei iskolák

- jelezte az államtitkár.

A Diás-szigeti Fekete István Emlékháznál dolgozó diákok körében arról is beszélt, hogy a nemzeti parkok által országszerte működtetett 15 erdei iskolában – amelyek közül kettő óvodásokat is fogad – évente mintegy 10 ezer gyermek táborozik. Az igazgatóságok a környezeti nevelési programjaikkal ugyanakkor mintegy 200 ezer embert érnek el egy-egy évben.

A BFNPI Tihanyban és Bakonybélben tart fenn erdei iskolát, ahol 2000-2600 vendégéjszakát regisztrálnak évente. Összesen azonban hozzávetőlegesen 18 ezer gyereknek nyújtanak környezeti nevelést ezen a két helyen – tette hozzá Rácz András.

Az államtitkár felidézte, hogy a Kis-Balatonról indult még az 1920-as években a természetvédelmi őrzés is, hiszen az akkor nagy mértékben pusztuló nagykócsagok miatt itt kapott feladatot az ország első természetvédelmi őre, az őrök száma országszerte ma már mintegy 250.

Festéshez készítik elő a Fekete István-emlékház ablakait diákok a középiskolásoknak szervezett kis-balatoni építőtáborában 2018. augusztus 28-án
MTI Fotó: Varga György

Rácz András a most zajló kis-balatoni építőtábor kapcsán ugyanakkor arról is említést tett, hogy a 14-18 éves, „számítógép mellett szocializálódó” korosztály tagjai a gépek mellől felállva a természetben tölthetik el hasznosan a napjaikat.

A tíznapos térítésmentes építőtáborban részt vevő 25 diák az elmúlt héten négy helyszínen tevékenykedett. A töltéskorona javításával, a Kányavári-szigeten lévő fabútorok és játékok rendbetételével, illetve egy zsilip melletti kezelőépület gondozásával foglalkoztak egyebek mellett. A szervezők a Diás-szigeten végzett munkálatok mellett más feladatokat is biztosítani tudnak a táborozóknak: a későbbiekben a túraútvonalak megtisztítása, a jelzéseinek festése, vagy madárodúk készítése is a tevékenységeik között szerepelhet.

Borítókép: Festéshez készítik elő a Fekete István-emlékház ablakait diákok az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Szabadics Alapítvány és a Szabadics Zrt. első, középiskolások számára szervezett kis-balatoni építőtáborában, a Holnapocska Táborban a Diás-szigeten, Keszthely közelében 2018. augusztus 28-án

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!