Gazdaság

2011.12.16. 11:33

Csökkenhetnek a bruttó bérek 2012-ben

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint jövőre csökkenhetnek a bruttó bérek, idén jórészt az állami szférában végrehajtott bérkompenzáció miatt emelkedtek.

MTI

A KSH pénteken publikált adatai szerint az idei év első 10 hónapja alatt a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,8 százalékkal haladták meg az előző évit.
Az idei év első tíz hónapjában 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen dolgoztak a vállalkozó szektorban, mint 2010 azonos időszakában. A nemzetgazdaság egészében - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 693 ezer fő volt  január-októberben, 6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
   
Az adatokat kommentálva Oszlay András, a TakarékBank elemzője az MTI-nek azt mondta: bár a bruttó bérek növekedési üteme meghaladta a tavalyi évi növekedést, ez jórészt az állami szférában végrehajtott bérkompenzációnak köszönhető.   
   
Hozzátette: a nettó keresek a bruttó bérekhez közel azonos mértékben emelkedtek, a reálbér-dinamika 2010-hez képest csökkent, a keresetek vásárló ereje a tavalyihoz képest tovább gyengült. Jelezte, 2012-ben még ennél is gyengébb eredményt várnak, hiszen nincs nagy lehetőség a bruttó bérek dinamikus emelésére sem a magán, sem a közszférában.
   
Az infláció az áfa-emelés, az esetleges forintgyengülés késleltetett hatása miatt magasba ugrik, ez pedig az ideinél is alacsonyabb reálbérekhez vezet   - emelte ki.    
A foglalkoztatási adatokról szólva azt mondta: egyelőre nehéz felmérni, hogy a jövő évi foglalkoztatásra milyen hatással lesz a minimálbérek emelése és bérkompenzációról szóló szabályozás. A ma még bizonytalannak tűnő elemek miatt az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem bővül jövőre a foglakoztatás - fűzte hozzá.
   
Úgy vélekedett, az aktívak száma jövőre nő, hiszen a munkapiacról eddig kimaradtak egyre kevesébe részesülnek a jelenlegi állapotukat fenntartó támogatásban. Szerinte 2012-ben számottevően a munkanélküliség nem csökken, az idei 11 százalék után a jövő évben is ehhez közeli lesz éves átlagban, legjobb esetben egy-két tized százalékponttal csökkenhet.
   
Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy idén a magánszektorban 4,5-5 százalék lesz az átlagos béremelkedés; a nettó bérek az adóhatás miatt nőttek reálértéken, jövőre azonban stagnálás, vagy akár csökkenés is várható.   
   
A piaci szolgáltatási körben alacsony a béremelkedés, nagy kérdés az lesz, hogy az év utolsó két hónapjában a cégek fizetnek-e jutalmat, bonuszt - emelte ki azzal, hogy cégek inkább a költségcsökkentésre vannak rászorítva.
   
Hozzátette. a jövőre várhatóan emelkedő infláció miatt nem 2012-ben a reálbérek legfeljebb stagnálnak, de inkább csökkenés a valószínűbb.
A foglalkoztatásról azt mondta: a költségvetési szférában leépítés van, a versenyszféra foglalkoztatásában pedig enyhe emelkedés figyelhető meg. A kormányzati intézkedések arra ösztönzik az embereket, hogy keressenek munkát, de a piacon jelenleg alig van új munkahely - emelte ki.
   
Azt mondta még, hogy enyhe marad a foglalkoztatás emelkedése, a költségvetési szférában folytatódhat a létszámcsökkentés.
Az építőiparról szólva kiemelte, a vártnál valamelyest jobb lett az adat. Jelezte, 11 százalékos visszaesést várt, de az építőipari termelés volumene októberben 8,5 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel azelőtt. Leszögezte: ebben az iparágban még mindig meredeken csökkenő a trend, egyelőre nem látszik a termelés visszaesésének alja. Úgy vélekedett, hogy jövőre is jelentős lesz  az építőipari termelés visszaesése éves szinten.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!