Együttműködés

2021.08.26. 17:26

Profitálhat a hazai halgazdálkodási ágazat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten – közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.

A megbeszélésen a résztvevők pozitívan értékelték az EUROFISH szerepét az információcserében, a halgazdálkodási adatgyűjtésben, az ágazat helyzetének elemzésében, valamint az ágazati promócióban.

Egyetértettek abban, hogy a szervezetnek számos olyan szolgáltatása és kezdeményezése van, amelyekből a magyar halgazdálkodási ágazat is profitálhat, mint például a nemzetközi kiállításokon való megjelenés támogatása, a szakmai tanácskozások és tanulmányutak megszervezése, illetve a szakmai anyagok és iránymutatások kiadása.

A közlemény szerint előzetes megállapodás született többek között egy, a tógazdasági akvakultúra pozitív hatásait és fejlesztési lehetőségeit bemutató kiadvány közös előkészítéséről, valamint több tematikus szakmai workshop előkészítésének megkezdéséről a hazai halgazdálkodási ágazat számára fontos témákban.

Az EUROFISH Nemzetközi Szervezet a FAO EASTFISH projektjéből fejlődött ki azzal a céllal, hogy szolgáltatásaival segítse az EU-tagjelölt országokat az Európai Unió halászati követelményrendszerének átvételében. Később a szervezet mandátuma további feladatokkal is bővült, így jelenleg az EUROFISH főként az információterjesztés, a tagországok gazdasági szereplőinek promóciója és ágazati projektek támogatása terén nyújt szolgáltatásokat a tagországoknak. A szervezetnek 13 tagja van, amelyek között szerepelnek az európai kontinens akvakultúrájában leginkább meghatározó országok is (Norvégia, Spanyolország, Törökország). Magyarország 2018 óta teljes jogú tagja a szervezetnek – olvasható az AM közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában