Magyar vállalkozók napja

2023.12.01. 15:46

Orbán Viktor: a vállalkozók magánsikere az ország közsikerének előfeltétele (videó)

A magyar vállalkozók magánsikerei az ország közsikereinek előfeltételei, ezért a kormány nem irigy a vállalkozók tőkéjére, hanem ellenkezőleg, minden vállalkozónak még nagyobb sikereket, még nagyobb üzleti hasznot és tovább gyarapodó tőkét kíván – mondta a miniszterelnök pénteken, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén, Budapesten, írja az MTI.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Magyar vállalkozók napja rendezvényén a Müpában 2023. december 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő a magyar vállalkozók napja alkalmából tartott eseményen reményét fejezte ki, hogy a vállalkozók sikeresek lesznek és mindebből az ország felemelkedése, vagyis a közhaszon növekedése áll majd elő. Hozzátette: a politikai vezetők felelőssége és munkája, hogy ezt úgy igazgassák össze, hogy a vállalkozók magánsikere az egész ország sikerévé váljon.

Olyan kormányunk van, amely hisz abban, hogy a dagály minden hajót felemel

– fogalmazott.

A kormányfő arra is kitért: míg a vállalkozókat a nyereség motiválja, az üzleti tranzakcióktól magánhasznot remélnek, és „ez így van jól, ezt hívják piacnak és magántulajdonnak”, ezzel szemben a politika motivációja az, hogy a gazdaság működése a nemzet javára váljon.

Ez akkor is igaz, hogyha ugyanarról az ügyről van szó 

– jelezte, példaként a budapesti repülőtér visszavételét hozva, ami értékelése szerint a vállalkozónak üzleti ügy, a kormánynak pedig nemzetgazdasági kérdés.

A kormány lehetetlen dolgokra vállalkozott 2010-ben, mégis sikerrel járt

Hangsúlyozta: míg a kommunista gazdaságtan szerint a magánhaszon és a közhaszon, a magánérdek és a közérdek szükségszerűen szemben áll egymással, addig a polgári gazdaságtan szerint ezek nem szemben állnak, hanem feltételezik egymást, azaz közhasznon csak magánhasznon keresztül jöhet létre. Ebből lesz az együttműködés, osztályharc helyett osztálybéke - fogalmazott. 

A kormányfő négy pontban foglalta össze, hogy a vállalkozó magánérdekei, magánhasznai és üzleti ügyei milyen módon járulnak hozzá a közérdekhez. 

A legfontosabb hozzájárulásnak azt nevezte, hogy 

a vállalkozók munkát adnak az embereknek.

 Emellett a vállalkozók adót fizetnek, hozzájárulva a közös kiadásokhoz, tőkéjükkel képesek stabilizálni a magyar gazdaság működését, a negyedik fontos hozzájárulás pedig, hogy ha a magyar vállalkozók nem működtetnének vállalkozásokat, akkor azt megtennék a külföldiek, a haszon pedig kimenne az országból. 

Arra figyelmeztetett: nem szabad fölülni annak a mesének, miszerint a pénznek nincs szaga. "A tulajdonosnak van" - jegyezte meg, hozzátéve: ezért  egyáltalán nem mindegy, hogy a pénz, a tőke kinek a kezében van. 

Felidézte: megtanulta 2008-2009-ben, hogy amint elkezdtek kiszáradni a bankok Európában, forrásaikat a Magyarországon lévő külföldi bankok azonnal elkezdték hazavinni, hogy otthon tudják finanszírozni a vállalataikat. Ebből vontuk le azt a következtetést, hogy a magyar bankrendszer 50 százalékának mindig nemzeti kézben kell lennie, mert az ilyen és ehhez hasonló válságokat nem fogjuk tudni kivédeni - jelezte.

Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteki budapesti rendezvényén felidézte az 

öt éve elhunyt Demján Sándor alakját, akivel együtt gondolták ki többek között a Széchenyi-kártyát.

Elmondása szerint a nagyvállalkozótól két dolgot tanult, az egyik, hogy nemzeti önbecsülés nélkül nincs magyar siker. Demján Sándor mutatta meg azt is: van olyan, hogy baloldali hazafiság, amellyel a jobboldal is meg tudja találni az együttműködést.

A másik fontos dolog, hogy csak olyasmire érdemes vállalkozni, amit mások lehetetlennek gondolnak. A mostani kormány is csupa lehetetlen dologra vállalkozott 2010-ben a válságkezelés megtervezésekor, ezekről minden liberális tankönyv azt mondja, hogy csak külön-külön lehetségesek – idézte fel a miniszterelnök.

„Megpróbáltuk, és sikerült is”

 – tekintett vissza, kiemelve: a GDP nominális értékben megháromszorozódott 2010 óta, a foglalkoztatottak számát 1 millió fővel növelték, az adóék mutatószáma 41 százalékkal csökkent, de a cél a további csökkenés. 

Az államadósságra kitérve elmondta: a pénzügyminiszternek köszönhetően 2019-re sikerült azt levinni 65 százalékra, majd a Covid és a háború miatti visszafordulást követően "most megint jó irányba áll a kocsi rúdja", az év végére 70 százalék alatt is alakulhat az államadósság. 

Hozzátette azt is: az ország kitettsége sosem volt olyan kicsi az államadósság tekintetében, mint most, a 2010-es 4 százalék helyett ugyanis az állampapírok 22 százaléka van a hazai lakosság kezében, "ezzel Európában csúcstartók vagyunk" - hangsúlyozta. 

A keleti nyitás politikájának gondolata valójában Demján Sándortól származik - tekintett vissza Orbán Viktor, felidézve: 2009-ben együtt utaztak Kínába, hogy már ellenzékből megtörténjen a kapcsolatfelvétel. 

Orbán Viktor kitért arra is, hogy 

a jövőben el kell kerülni a hitelezés, az energiaárak és a fogyasztás csapdáját. 

Rámutatott: az energiaárak csapdáját a lakosság esetében sikerült elkerülni, a vállalkozóknak azonban ez terhet jelent. Közölte: kormány legutóbbi ülésén 10 eurós árcsökkentésről döntöttek, az intézkedéseket hamarosan látni fogják, és a következő évben további energiaár-csökkenéseket szeretnének "előidézni" a vállalkozók számára, hogy megtarthassák a versenyképességüket. 

Hozzátette,

 a hitelezés csapdáját a kormány nem tudja egyedül elkerülni, 

bár próbálnak a "jegybank hatáskörét súroló módszerekkel" a kamatcsökkentés irányába lépni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a kamatszint meghatározása Magyarországon a monetáris politika része és annak gazdája a jegybank.

Abban a minden modern piacgazdaságban fennálló klasszikus vitában, hogy a biztonság érdekét szem előtt tartó magasabb kamatok vagy a beruházásokat lehetővé tevő alacsonyabb kamatok legyenek, a kormány mindig a vállalkozók és a gazdaság oldalán áll, mert abban érdekelt, hogy növekedés és hitelezés legyen. Ehhez alacsonyabb kamatok tartoznak - hangsúlyozta. 

Orbán Viktor kitért arra is, hogy amikor a kormány nem tud eredményt elérni, mert a jegybank magasan tartja a kamatokat, akkor hitelprogramokkal próbálnak a vállalkozóknak segíteni. Példaként hozta az újraiparosítást, gyármentést és  exporttámogatást célzó programokat, amelyekben a magyar vállalkozók részt tudtak venni. 

A fogyasztást illetően egyetértett Parragh Lászlóval - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével - abban, hogy a fogyasztás lassúbb ütemben tér majd vissza a régi szintre. "A magyar józan fajta", és amikor nem fogyaszt, azt jelenti, megtakarít - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: miután a gazdaságban van pénz, és még az idei, nehezebb esztendőben is keletkeztek újabb jövedelmek, amelyeket az emberek "nem fogyasztanak el", hanem  megtakarítanak, ez a számlákból világosan látszik, emögött egészséges életösztön húzódik meg. 

Kiemelte: a kormánynak nem dolga, hogy mesterséges eszközökkel kibillentse az embereket a normális gondolkodás ösvényéről. Ugyanakkor az sem jó, ha az emberek óvatossága indokolatlan félelemből fakad, azokat el kell oszlatni. 

Szertefoszlott az a mítosz, hogy az európai gazdaságban uniós tagállam uniós pénz nélkül nem tud boldogulni. 

Orbán Viktor azt mondta: ma több az indokolatlan félelem a gazdaság jövőjét illetően, mint a valóság azt indokolná. Ezért a kormánynak óvatosan, de egyértelműen azt az üzenetet kell küldenie a magyar lakosságnak, hogy a 2024-es év reményteljes év lesz - közölte. 

A kormányfő beszélt arról, a gazdaságban is vannak fétisek, mítoszok, amiket időnként érdemes megvizsgálni, érvényesek-e még. 

Értékelése szerint szertefoszlott az a mítosz, hogy az európai gazdaságban uniós tagállam uniós pénz nélkül nem tud boldogulni. 

Az, hogy 2023-at így kivédték, 2024-ben visszatér jól láthatóan a növekedés és közben "egyetlen penny" európai uniós támogatás sem érkezett Magyarországra, jól mutatja: lehet úgy szervezni a gazdasági életet, hogy csak saját erőforrásokra vagy piaci alapon bevont erőforrásokra építik a gazdaság növekedését az Európában megszokott pénzügyi transzferek helyett vagy nélkül. 

Ez nem azt jelenti - folytatta a kormányfő -, hogy azt a "pár milliárdocskát", amivel tartozik Európa, ne hajtanák be rajtuk, de 

fontos, hogy a magyar gazdaságban meglegyen az önbizalom. 

A magyar gazdaság az elmúlt időszakban, 2022-23-ban bebizonyította, hogy politikai alapú pénzügyi transzferek nélkül is képes eredményeket elérni - mondta. 

A kormányfő értékelése szerint

 a mostani válság - amelyen lassan túljutunk - nem konjukturális természetű. 

Kifejtette: ez a válság összekapcsolódik egy nagy világpolitikai és világgazdasági átrendeződéssel, amit érdemes figyelembe venni. 

Arról van szó, hogy az eddig megszokott dolgok nem fognak működni úgy a jövőben, mint a válság előtt. A gazdasági erőviszonyok átrendeződnek, új technológiák lépnek be, és ezek iparágaiban a hagyományosan vezető, nyugati civilizációs előny eltűnt. Az új iparágakban Magyarországon is látható, hogy a keleti technológia versenyre hívja a nyugatit - mutatott rá. 

Orbán Viktor hozzátette: ez azt jelenti, hogy 

a technológiai átrendeződés magával fog hozni egy informatikai korszakváltást, egy automatizálási, digitalizálási átalakulást és egy energetikai új korszakot. 

Magyarországnak ebben a nagy átalakulásban meg kell találnia a helyét.

Az energiát egészen máshogy tároljuk a jövőben, mint eddig - közölte, azt prognosztizálva: a világgazdaság kiegyensúlyozottabbá válik ezekben az új iparágakban, kelet és nyugat nagyjából azonos súllyal vesz részt ebben a versenyben. 

Aláhúzta:

 Magyarországnak ebben a nagy átalakulásban meg kell találnia a helyét.

 Más ágazatok válnak fontossá, és más ágazatokban keletkezik a nagyobb profit, máshonnan érkeznek a versenytársak. 

Azért, hogy nyertesei legyünk ennek az átalakulásnak - a vállalkozók segítségével -, rá kell kapcsolódnunk az új technológiákra, és a kapcsolatrendszert is ki kell egészíteni az eddig nyugati helyett keleti kapcsolatokkal - hangsúlyozta. 

A kormányfő úgy összegzett: 

nem a politika önérdeke hozza tehát a keleti nyitást, hanem a magyar gazdaság és az azt működtető vállalkozók érdeke az, hogy Magyarország az együttműködés, az összekapcsolódás melletti elkötelezettséget mutató külpolitikát folytasson. 

Ugyanakkor jelezte: ezt az utat a kormány "csak kikövezni" tudja, "járni rajta nem fog", az a vállalkozók feladata. 

Kitért arra is, hogy a kormányban van egy nagy vita arról, hogyan lehet meghatározni azokat a területeket, amelyek a jövő leginkább profitábilis iparágai lesznek. 

Az egyik ilyennek nevezte a zöld gazdaságot és a zöld energiát, ideértve az atomenergiát is.

 Jelezte: egymás után írják ki a több tízmilliárdos pályázatokat a vállalkozóknak és a családoknak is ezeken a területeken. 

A második fontos területnek a logisztikát nevezte, 

értékelése szerint a következő évtizedben a magyar gazdaságban a zöldenergia mellett a logisztikában nyílnak nagy lehetőségek. Hangsúlyozta: emellett a következő tíz évben az infokommunikáció, a hadiipar, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar és járműipar lesznek még nemzetgazdasági szempontból a legfontosabb, fejlődési lehetőséget teremtő iparágak. 

A vállalkozókat arra biztatta: működjenek együtt a kormánnyal, 

és továbbra is tegyenek kezdeményezéseket, indítványokat a kormánynak. 

A miniszterelnök beszéde végén "zsíros profitot, nagy bevételt, rengeteg munkavállalót, új, még eddig nem hajózott vizeken való sikeres vitorlázást" kívánt a magyar vállalkozóknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában