Zöldenergia

2024.02.27. 12:00

Elérte a hatezer megawatt naperőművi teljesítményt Magyarország

Magyarországon az ipari méretű napelemparkok és a háztartások együtt elérték a hatezer megawatt naperőművi teljesítményt – jelentette be az energiaügyi miniszter Kalocsán, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Lantos Csaba az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kalocsai ügyfélszolgálati irodájának ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy napsütéses időben a napelemek gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét, hiszen az átlagos fogyasztás 5500–6500 megawatt között alakul.

A miniszter hangsúlyozta: a zöldenergia egyre meghatározóbb szerepe miatt

a kormány célja tovább növelni a megújuló energiaforrások részarányát, jelentősen bővíteni a tárolókapacitásokat.

Emellett pedig meghosszabbítják a Paks1 üzemidejét és megépítik a Paks2 erőművet.

Mint mondta,

azért dolgozunk, hogy Magyarország elektromosáram-termelő képessége összességében nagyobb legyen, mint az ország áramigénye.

Lantos Csaba sikeresnek nevezte a Napenergia Plusz Programot, hiszen már 27 ezer fölött van azoknak a száma, akik jelentkeztek a lehetőségre, hogy egyszerre telepíthessenek napelemet és korszerű energiatárolót háztartásukba.

Az ipari vállalatok számára kiírt pályázatra szintén nagy az érdeklődés, mert az eredeti tervek szerint 400 megawattal növelték volna az ipari méretű energiatároló egységek kapacitását, de már több mint a duplájára van jelentkezés.

A miniszter szerint „lesznek még új lehetőségek, és ahogy eddig, az ellátásbiztonság továbbra sincs veszélyben”. Kiemelte: a lakossági rezsicsökkentést is fenn tudják tartani, így Európában ma is Magyarországon a legolcsóbb a családok számára a földgáz és az elektromos áram.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában