2024.05.04. 04:05
Szó szerint repült egy Suzuki Kőbányán (videó)
A kocsi egyszerre próbálta meg kikerülni a kamerás autót és az előtte haladót a kanyarodósávban.
Ilyet még nem is láttunk...
Forrás: Budapesti Autósok Közössége
A bizarr felvétel a Gyömrői út és a Kőér utca kereszteződésében készült – osztotta meg az erről készült felvételt a Budapesti Autósok Közössége.
A fehér kocsi egyszerre próbálta meg kikerülni a kamerás autót és az előtte haladót a kanyarodósávban, azzal azonban nem számolt, hogy hirtelen elfogy előtte az út.
A videó készítője azt írta, a suzukis „nagyon tolta neki”, és komoly tempóval nekicsapódott egy tükröt és közlekedési táblát tartó oszlopnak. A kocsi felrepült a levegőbe, majd viszonylag szerencsésen a kerekeire esett.
A felvételen már nem látható, hogy a kamerás autó sofőrje megállt, hogy a másik vezető hogyléte felől érdeklődjön. Elmondása alapján a repülő suzukis finoman fogalmazva is elzavarta, amiből arra következtetett, hogy nem esett nagy baja. Az eset még 2021-ben történt, de a felvételt csak most hozták nyilvánosságra.
Krimi
- Pénteken temetik a verőcei hajótragédia elhunyt menyasszonyát
- Itt vannak a Skandináv lottó nyerőszámai a 21. héten
- Verőcei tragédia: előkerült a legfiatalabb áldozat holtteste
- Döntött a bíróság, letartóztatták a verőcei tragédia szállodahajójának kapitányát
- Ezért nem vehették észre a verőcei tragédiát a szállodahajón