Nemzetközi rendezvény

2021.09.05. 11:15

Több mint 200 karmester méri össze tudását a magyarországi versenyen

A döntőbe két versenyző jut, akik Doráti és Csajkovszkij egy-egy művét adják elő.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Budapesten rendezik meg a III. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterversenyt. Az első és a második forduló szeptember 8-ig a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében zajlik, a középdöntőt szeptember 9-én a Budapesti Olasz Kultúrintézetben tartják, a döntő pedig szeptember 11-én lesz a Zeneakadémián.

A versenyre több mint 200 karmester jelentkezett, főleg európai országokból.

Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója elmondta, a jelentkezők korhatár nélkül vehetnek részt a megmérettetésen. Továbbá kiemelte, hogy a zenekar számára a koncerteken túl kiemelten fontos a fiatal szólisták és karmesterek támogatása és segítése pályájuk elindításában.

Davide Cicchetti, a Classics Management ügyvezető igazgatója arról is beszámolt, hogy az idei döntőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal való együttműködésnek köszönhetően rögzítik, és az M5 csatornán még az idei évben sugározzák. A komolyzenei eseménysorozat a Classics Management Kft. és az Overture Nonprofit Közhasznú Kft., a MÁV Szimfonikus Zenekar, a BRAAAVI Performing Arts Group cégcsoport és az Artes Italia közreműködésével, valamint a Nemzeti Filharmonikusok és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem támogatásával valósul meg. A Stingray Group kanadai székhelyű média és szórakoztató cég pedig 2022 januárjától sugározza majd a rögzített döntőt és gálát.

A zsűri tagja John Axelrod, a Kiotói Szimfonikus Zenekar vezető vendégkarmestere, a Real Orquesta Sinfónica de Sevilla művészeti igazgatója, valamint Oleg Caetani, aki Torinóban elnyerte a RAI, vagyis az Olaszország közszolgálati rádió- és televíziótársaságának zenekara díját és Berlinben megnyerte a Karajan versenyt. Ezenkívül Anna Duczmal Mroz, a lengyel rádió Amadeus Kamarazenekarának művészeti igazgatója, Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekarának ügyvezető igazgatója, Myron Michailidis, a Philharmonisches Orchester Erfurt és az Erfurt Opera főzeneigazgatója és Szergej Szmbatyan, az Örmény Állami Szimfonikus Zenekar művészeti igazgatója és vezető karmestere is részt vesz a versenyzők elbírálásában.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!