Természet

2024.02.10. 17:00

A tavasz fehér-sárga jelei a Bakonyban – többféle hóvirág van

Annyira várjuk a tavaszt, hogy minden apró jelének örülünk, ilyen jel a sárga téltemető és a hóvirág. Utóbbinak náluk őshonos faja védett, de a kertekben gyakoribbra is érdemes vigyázni.

Rimányi Zita
Téltemető és hóvirág teszi szebbé a zirci kerteket Fotók: olvasó 

„Udvarunkban, kertünkben most virítanak a pompás hóvirágok (Galanthus elwesii) és több helyen mellettük a csillagos téltemető (Eranthis hyemalis). Ezek a hóvirágok – szemben az erdei rokonaikkal, a kikeleti hóvirágokkal (Galanthus nivalis) – nem védettek. A védettek eszmei értéke tízezer forint szálanként. Mindkettő, a hóvirág és a téltemető is jól szaporíthatók tőosztással, ezt tesszük mi is évek óta sikerrel. A hangyák szintén előszeretettel hurcolják szét az érett magvaikat, és ezekből is újak növekednek. Kertészetekben lehet még nem védett hóvirág hagymáihoz hozzájutni. Fontos: mindkettő virágfajta mérgező! 

Számunkra is felemelő érzés a tavasz érkezését és a tél múlását jelképező virágoknak a látványa. Az udvarunkban pedig már látszik ennek a csodának a folytatása, kidugták a fejüket a nárciszok, a jácintok és a korai tulipánok, amik a szépségükkel úgyszintén rabul szoktak ejteni bennünket. Érdemes kertészkedni és virágokat nevelni a környezetünkben, kellemesebbé teszik mindennapjainkat" – írta zirci olvasónk, Kovács Alfréd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában