2020.11.25. 11:00
Kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata
Idén január 1-jétől már csak érvényes műszaki vizsgával rendelkező vagy műszaki vizsgára bejelentett permetezőgépekkel lehet növényvédelmi munkát végezni. A kötelezettségre az úgynevezett Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.
A hatóság elfogadja a korábbi tanúsítványt, ha az három évnél nem régebbi
Forrás: shutterstock
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal arra is felhívta a figyelmet, tekintettel arra, hogy a vártnál lassabban és jóval alacsonyabb számban jelentkeztek a gazdák műszaki felülvizsgálatra, a Nébih nyomatékosan jelzi a növényvédelmi géptulajdonosok felé, hogy „nem megfelelt” vizsgaeredménnyel, vagy érvényes vizsgaidőpont hiányában a növényvédelmi gépek nem használhatók. Ezekben az esetekben a szakemberek a hatósági eljárás megindítása mellett, a növényvédelmi gépek használatát is leállíttatják.
Ugyanakkor a hatóság idén még nem kezdeményez eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki igazolni tudja, hogy jelentkezett műszaki felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés, illetve a rendkívüli körülmények miatt mindeddig még nem került sorra.
Megtudtuk azt is, külön figyelmet érdemel, hogy a Kölcsönös Megfeleltetés (KM) ellenőrzései során idén már kötelező ellenőrizni a fenti feltételeket is a permetezőgépek esetében. Amennyiben a géptulajdonos még nem jelentkezett be a műszaki vizsgára, vagy nem jelent meg a megadott időpontban, a KM-ellenőrzések eredményeként az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia. Felhívják a termelők figyelmét arra is, hogy azon gépek esetében, amelyek 2019 előtt már átestek felülvizsgálaton, a hatóság elfogadja a vizsgáló állomás által korábban kibocsátott tanúsítványt, amennyiben az három évnél nem régebbi.