Vendégház Zalahalápon

2023.01.15. 20:00

Elmaradtak télen a szállást keresők

Az energiaárak emelkedése érzékenyen érintette az idegenforgalmat, a vendégfogadást is. Több étterem és szálláshely bezárt bizonytalan időre, a nyitva tartók pedig a bizonytalansággal küszködnek és remélik, hogy csak az idei telet kell átvészelniük.

Tóth B. Zsuzsa

A Tapolcához közeli Zalahalápon levő panzió forgalma érezhetően visszaesett az idei téli időszakra

Forrás: családi

Bedő Lajos és párja, Judit egy nyolcapartmanos, 16 férőhelyes vendégházat üzemeltet immár nyolc éve. Azt mondják, korábban még télen is volt forgalmuk, érkeztek turisták. Idén csak az év végi ünnepen volt foglalás, egyébként csupán vendégmunkások kerestek szállást. 

– A tavalyi évünk jónak mondható, de a télre nem érkezett foglalás, ennek többféle oka lehet. Az inflációtól kezdve az árak emelkedésén és a munkahelyek féltésén át a háborúig sok minden. Többen kivárnak, bizonytalanságban vannak, tartalékolnak, nem mernek pihenésre költeni. Árat nem emeltünk, hiszen nincs kinek, miközben a villamos áram és a gáz költsége a háromszorosára emelkedett. Évente próbálunk újítani, a bevételt eddig mindig visszaforgattuk, folyamatosan fejlesztünk. Legutóbb kemencét építettünk, idén nyáron pedig terveink szerint medence is várja már a vendégeket, akik egyre többen igénylik ezt a szolgáltatást. Népszerű a kerti kiülő, a sütögető hely, a grillező. Csendes helyen vagyunk, itt tudnak pihenni a túrázók, de a krosszversenyre érkezők és a kapolcsi programok vendégei is. A környékbeli események vonzzák a látogatókat, a pisztráng-, vagy a süllőfesztivál, a sakkversenyek, a tapolcai ünnepi napok népszerűek. Sajnos az idei évre még kevés érdeklődés van, pedig ilyenkor már szoktak szállást foglalni tavaszra, nyárra. Megfigyeltük, hogy egyre kevesebb a külföldi vendég, régebben spanyol, olasz, észt szálláskeresők is akadtak, a járvány óta viszont inkább csak hazai vendégeink vannak – mondták a panzió tulajdonosai.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!