My robot my friend

2022.09.03. 07:00

Fiatalok építenek robotokat Balatonfüreden

Megtisztelő számunkra, hogy ebben a városban rendezik meg ezt a jelentős versenyt, hangsúlyozta Bóka István, Balatonfüred polgármestere a World Robot Olympiad (WRO) lego robotépítési és programozási verseny, a Friendship Invitational nyitóeseményén a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központban pénteken. Az európai versenyt az Edutus Egyetem szervezte, és szeptember 2-4. között rendezik meg.

Kovács Erika

Takács Dávid, Zsigó Dalma és Prill Gábor, a Nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum tanulói az általuk kifejlesztett robotkézzel

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Kontrát Károly országgyűlési képviselő lapunk kérdésére, hogy miként értékeli a versenyt, kiemelte, a résztvevők a jövőt építik, és nagyon lényeges, hogy ehhez megkapjanak minden támogatást. A képviselő méltatta, hogy Balatonfüred ad otthont ennek a fiatalokat vonzó rendezvénynek, melyen a résztvevők a legmodernebb technikát gyakorolják. Ebből az alkalomból bizonyára barátságok is születnek majd.
Bóka István polgármester köszönettel szólt a szervező Edutus Egyetem munkájáról, majd közölte, a versenyzők bizonyítják, komplex tudás birtokában vannak, és játszva tanulnak. - A verseny a jelent és a jövőt is képviseli egyben - fogalmazott, majd kiemelte a verseny közösség- és kapcsolatépítő jelentőségét is. Javasolta, a résztvevők tekintsék meg a várost és keressék fel a strandokat is. 

Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Bóka István polgármester
Fotós: Vedres Gábor

Az egyetem képviseletében Szilasi Péter Tamás, a Nemzetközi Kapcsolatok igazgatója méltatta a versenyt.
Mint ismert, a Friendship Invitational barátságos, meghívásos versenyén 14 európai ország 37 csapata vesz részt, akik három napon keresztül, három kategóriában és korosztályban mérik össze tudásukat. A csapatok által megépített robotok teljesítményét egy 22 fős nemzetközi bírói csapat értékeli. Magyarországot nyolc csapat képviseli a versenyen. 
Az idei évre a magyarországi WRO versenyre 113 csapat regisztrált három kategóriában (RoboMission, Future Innovatros és RoboSports) és három korosztályban. Közülük 89 csapat RoboMission kategóriában, regionális elődöntőn (Miskolc, Tatabánya, Budapest, Szeged, Balatonfüred) mérte össze tudását májusban. Közülük a nemzeti döntőre 50 csapat kvalifikált. Future Innovators kategóriában 16 csapat mutatta be az elkészített projektjét, az idei évben először megrendezésre kerülő új kategóriában, a RoboSportban pedig három csapat robotjai teniszeztek egymással. Közülük került ki az a nyolc csapat, akik a Friendship Invitational versenyen vesznek részt. 

Az idei versenyszezon témája a My robot my friend, azaz a gyerekeknek olyan segítő robotot kellett megépíteniük, amelyek a kerti munkákban, a mentési akciókban és a kórházi ellátásban segítik a dolgozók munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában