Két keréken

2022.10.29. 20:00

Egészség, mozgás, bringa: a Vöröskő kerékpárutat ünnepelték a Balatonnál

Vidám bringás napot rendeztek Felsőörsön és Alsóörsön, pénteken, mellyel a 750 milliós támogatással létrehozott, Vöröskő nevű kerékpárutat ünnepelték. A polgármesterek kiemelték, létrehozásában Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Polgárdy Imre megyei közgyűlési elnök nagy segítséget nyújtott.

Kovács Erika

A két füredi rendőr, Pető Attila és Puha Viktor kerékpáros ügyességi pályát alakított ki a gyerekeknek Fotó: Pesthy Márton

 

 

A program Felsőörsön kezdődött a civilháznál, ahol egy kiadós bemelegítés után eltekertek a résztvevők, köztük Szabó Balázs hely polgármester a szomszédos Alsóörsre, ahol a sportcsarnoknál bárki csatlakozhatott a sportos konvojhoz. Alsóörsön, a vízparti Sirály parkban Pataki Júlia, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület TDM-menedzsere köszöntője után Hebling Zsolt alsóörsi polgármester és Szabó Balázs idézte fel a munkálatokat. Kiemelt köszönettel beszéltek Kontrát Károly  és Polgárdy Imre segítségéről, támogatásáról, mellyel megvalósulhatott a kerékpárút. Elhangzott egyebek mellett, 750 millió forint uniós, és kormányzati támogatással, a megyei településfejlesztési program finanszírozásával kilenc kilométeres kerékpárút épült Alsóörs és Felsőörs között, mely áthalad a településeken. Az út csatlakozik a veszprémi szakaszhoz, így bringával el lehet jutni a Balatontól egészen a megyeszékhelyig.

A két település vezetője kifejtette, jelentős életmódbeli változást jelent az embereknek, erősíti a községek és a térség turisztikai vonzerejét. Az út, melyet az északi part egyik legnépszerűbb kerékpárútjának neveztek, szolgálja a környezettudatos közlekedést, az egészséget, a munkába járást, kedvezően érinti az idegenforgalmat. A polgármesterek részletezték az út menti infrastruktúrát, a zöld területeket, melyekből, például fák ültetésével, még többet alakítanak ki a jövőben. A parkban, illetve a Tourinform iroda melletti téren vidám hangulatban telt a délután, kerékpáros programokkal, kézműves foglalkozással, bringás mozival.

Pető Attila hadnagy és Puha Viktor őrnagy a Balatonfüredi Rendőrkapitányság képviseletében kerékpáros ügyességi pályát alakított ki a gyerekeknek, melyen mindenki végig tekerhetett. Az ügyes apróságok végül édességet kaptak a rendőröktől.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában