Életút

2023.08.31. 16:00

Érdemkereszttel ismerték el Horváth Károly tevékenységét

A Magyar Érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesült Horváth Károly nyugalmazott bányamérnök, a Bányászati Múzeum szakmai vezetője, a Bódéért Hagyományőrző Egyesület elnöke a bányász szakma tárgyi emlékeinek megőrzése, illetve az ajkai bányászat történetének bemutatása érdekében végzett munkája, valamint közéleti szerepvállalása elismeréseként.

Tisler Anna
Horváth Károly a kitüntetéssel 
Forrás: családi

A kitüntetést augusztus 18-án adta át Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, az Esterházy-palotában. 

A kitüntetett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen bányagépész- és villamosmérnöki diplomát szerzett, azt követően 1975-ben kezdett dolgozni a Jókai bányában. Egész pályafutása az ajkai régióhoz kötődik. Munkába állását követően az akkori gyakorlatnak megfelelően fél évig három műszakra osztották be, majd műhelyvezető, föld alatti főművezető, 1981 és 1995 között a bánya gépészeti vezetője volt. Ezt követően a bányaüzemi központban gépészeti csoportvezető beosztásban, majd gépészeti és villamossági osztályvezetőként dolgozott a 2005-ös nyugdíjazásáig. 

Horváth Károly a 2004-ben alakult Bódéért Hagyományőrző Egyesület elnöke. A civil szervezet Bódé és térsége hagyományainak ápolását, történetének, múltjának és jelenének megismertetetését, benne a településrész bányászkötődése miatti bányászhagyomány-ápolást, a jelentős bányavezetők tevékenységének feltárását  tűzte ki célul. 

Először felkutatták azokat a bódéi embereket, akik az iparágban dolgoztak, majd 2009-ben kiállítást szerveztek a tárgyi emlékekből. 

Hosszas és komoly kutatómunkával találtak rá Riethmüller Ármin bányaigazgató sírjára a veszprémi Alsóvárosi temetőben. A sír nagyon rossz állapotban volt, a fejfája is hiányzott. Bányász szervezetekkel közösen a síremléket felújították, új fejfát készítettek, és évente a bányásznapon felkeresik és megkoszorúzzák az ajkai és térségi hagyományőrzők.

Kutatták a másik bányaigazgató, Czekelius Günther – aki később a Bóday Gábor nevet vette fel – munkásságát is. 

Kiadtak két könyvet Czeki és a Csingervölgyi bányászat kezdete címmel, amelyet Kerekes Árpád írt. 

A Bányászati Múzeum szakmai vezetőjeként 2021 óta foglalkozik a tárgyi értékek megóvásával. Az ő nevéhez fűződik a Fogadj örökbe egy gépet felhívás, amely során önkéntesek, egykori bányászok, családtagjaik, hagyományőrzők vállalták valamely általuk kiválasztott gép, berendezés felújítását, rendszeres karbantartását. Nemrég egy teljes egykori vájáriskolás osztály dolgozott egy gépen, de jött már négygenerációs család is. Terveznek egy örökbefogadói napot, ahol az örökbefogadókat hívják meg egy beszélgetésre. Az örökbefogadással nem csupán a gépek állagának megóvását akarják elérni, hanem egy jó közösséget is szeretnének létrehozni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában