"Dózsás" évértékelő

2024.01.17. 07:00

A gyerekek sikere az iskola sikere

A 2023-as év a Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola életében is bővelkedett különleges és emlékezetes pillanatokban a diákok és pedagógusok számára egyaránt, tájékoztatta lapunkat Lengyel Károly igazgató.

Juhász-Léhi István

Forrás: Dózsa-iskola

– Rögtön az év elején bekapcsolódtunk a Petőfi 200-emlékév rendezvénysorozatába helyi kiállítással, szavalóversennyel – mesélte az intézményvezető. – A tankerületi központ pályázata segítségével a teljes ötödik évfolyam részese lehetett a Petőfi útja Pápán címet viselő múzeumpedagógiai foglalkozásnak. A tavalyi esztendő legkiemelkedőbb eseménye az EKF programsorozat keretében valósult meg. Néhai igazgatónk, Kováts Sándor tiszteletére emléktáblát helyeztünk el az iskola főbejáratánál. Ettől az évtől az ő nevét viseli az általa alapított, most már minden érdeklődő számára nyitott, egyedülálló iskolatörténeti gyűjtemény – sorolta Lengyel Károly.

Az igazgató beszélt arról is, hogy az iskola német nemzetiségi tagozata tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az egész tanévet végigkísérte egy tematikus rendezvénysorozat, melybe jól illeszkedett az általuk szervezett, egyre népszerűbb Pfiffikus megyei németverseny. A jubileumi évet tavasszal egy nagyszabású nemzetiségi gálaműsorral zárták.

Forrás: Dózsa-iskola

– A legszínesebb programokat iskolánk ökomunkacsoportja szervezte. Az állatvédelmi témahéttől a papírgyűjtésig, a Jane Goodall programsorozaton való részvételtől az e-kütyü-gyűjtésen át a magas ágyások gondozásáig, számos területen vontuk be tanulóinkat szemléletformáló tevékenységekbe – hangsúlyozta az igazgató.

Ugyanakkor kiaknázták az év során a veszprémi művelődési intézmények – színházak, bábszínház, Dózsavárosi Könyvtár, Foton, ActiCity – által kínált gazdag programlehetőségeket, hogy tanulóik számára színvonalas kulturális élményeket biztosítsanak. 

Természetesen tavaly is a tanulásé volt a főszerep. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tanulmányi és sportversenyeken elért kiváló helyezések. 

Forrás: Dózsa-iskola

– Büszkék vagyunk arra, hogy több rangos megyei versenyen első helyezést értek el tanítványaink: nyelvészverseny, Bolyai-verseny, matematikaversenyek, német nemzetiségi verseny, országos grafikus programozóverseny. A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy hetedikeseink megnyerték a Bolyai anyanyelvi csapatverseny döntőjét is, ők a legjobbak az országban. Ezenkívül több tantárgyból is a megyei, illetve országos első tízben vannak tanítványaink. Két tanítványunk egyhetes németországi tanulmányutat nyert nemzetközi pályázatával. Az országos diákolimpián asztaliteniszben és vívásban több csapatunk és egyéni indulónk szerzett arany- vagy ezüstérmet. A Dózsa-iskola sportolói az országos döntőkben küzdöttek atlétikában, latin táncokban, tájékozódási futásban, röplabdában és úszásban is – adott számot a sikerekről az intézményvezető.

Az igazgató kiemelte: a gyerekek sikere az iskola sikere, mely nem jöhetett volna létre pedagógusaik áldozatos munkája, és a szülők támogatása nélkül. Az együttműködő intézmények és szervezetek – szülői szervezet, a tankerületi központ, a Dózsavárosi Baráti Kör, a Vadvirág óvoda – partnersége elengedhetetlen az eredményes pedagógiai munkához.

Forrás: Dózsa-iskola

– Hogy mit várunk 2024-től? Amit mindenki: békét szeretnénk a nagyvilágban és az oktatás területén egyaránt. Megbecsülést a munkatársaknak, nyugalmat és biztonságos tanulási környezetet a diákjainknak. Bátran mondhatom, hogy az 514 diákunknak, a szülőknek, a munkatársaknak és a Dózsaváros lakóinak is nagy örömet okozna, ha idén elkezdődhetne a 85 éves iskolaépület teljes felújítása. Sokunk álma válna ezzel valóra – fogalmazott a Dózsa-iskola vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában