Továbbtanulás

2024.02.06. 17:30

Ahol bátorságra is szükség van, de legfontosabb a csapatjáték - Nyílt napot tartottak a veszprémi kórházban

Pályaorientációs nyílt napot tartott a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház kedden a továbbtanulás előtt álló, 13-23 év közötti fiatalok számára. A program célja az volt, hogy a résztvevők az egészségügyről, az egészségügyi szakdolgozói munkakörökről és a továbbtanulási lehetőségekről élményszerűen tájékozódjanak, különféle kreatív közösségi programokon gyakorlati ismereteket szerezzenek.

Benkő Péter

Fotó: Nagy Lajos

Az eseményen Lovasi Orsolya, az intézmény ápolási igazgatója tájékoztatta a fiatalokat arról, hogy a nyílt napon az egészségügyi ellátórendszer igen széles spektrumát be kívánják mutatni, egyebek mellett a fekvőbeteg-ellátást vagy az intenzív terápiás részleget. A pályaválasztás előtt álló tanulók megismerték a CT- vagy az MR-készülékek funkcióit, működését, de bemutatták nekik a műtők világát, és találkoztak a babamentő inkubátorral. Az ápolási igazgató elmondta, nem titkolt céljuk, hogy egy sikeres csapatba hívják a fiatalokat.

Fotó: Nagy Lajos

Ezt követően Jutasi Mónika klinikai pszichológus interaktív beszélgetésben tárgyalt konkrét eseteket, bemutatva ezzel az egészségügy rendszerének működését, és a szükséges személyi feltételeket. Azt is, milyen képességek szükségesek az egészségügyi munkakörök betöltéséhez. A fiatalokat megszólaltatva kiderült, tisztában vannak vele, mennyire alapvető a jó helyzetfelismerő és problémamegoldó képesség, a türelem, a döntésképesség. – Bátorságra is szükség van ezen a területen – tette hozzá Jutasi Mónika, aki felhívta a tanulók figyelmét, a szükséges képességek kitartással, kellő gyakorlással feltornászhatók a kívánt szintre. De az egészségügyben legfontosabb csapatjátékosként dolgozni, kellő empátiával – hívta fel a figyelmet.

Ezután Baratiné Véninger Gabriella ápolási igazgatóhelyettes az intézményen belüli képzéseket ismertette a pályaválasztás előtt álló tanulókkal, a kórház két fiatal kollégája pedig arról beszélt, miért ezt a pályát választották, miben rejlik számukra a szakma szépsége.

Fotó: Nagy Lajos

Az előadások után a tanulók bepillanthattak egy korszerű, jól felszerelt vármegyei kórház életébe, az osztályokon, illetve a skill-laborban megismerhették a különleges eszközöket, műszereket, sőt ki is próbálhatták azokat. Meghallgatták a magzati szívhangot, meghatározták saját vércsoportjukat, majd egy virtuálisvalóság-szemüvegen keresztül megtudták, a modern oktatási eszközpark a korunknak megfelelő tanulási módszereket biztosít. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában