Stratégiai partnerek

2024.02.14. 15:51

Együttműködik a Pannon Egyetem és a Banona

Stratégiai együttműködést kötött az egyetemi oktatás és továbbképzés, a tudományos kutatás, fejlesztés és innováció, valamint a szakmai érdekképviselet területeire fókuszálva a Pannon Egyetem és a balatonfűzfői Báró Wesselényi Miklós Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola fenntartójaként tevékenykedő Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási, Nevelési Közhasznú Alapítvány (Banona).

Benkő Péter

A Gelencsér András rektor és Bárdi Farkas János alapító elnök által aláírt megállapodás célja többek között közös know-how létrehozása a mesterséges intelligencia és az autonóm irányítású rendszerek, valamint a repülés és a dróntechnológia középiskolás tananyagának, tanítási módszereinek, elméleti és gyakorlati oktatásának kidolgozásában. Az együttműködéssel lehetőség nyílik arra, hogy a tanulókat úgy irányítsák a Pannon Egyetemre, hogy a tanulmányokba belépéshez szükséges kompetenciákkal rendelkezzenek.

A megállapodásban a felek kifejezték együttműködési szándékukat a Pannon Egyetem (mindenekelőtt a humántudományi kar) hallgatói szakmai gyakorlatának biztosítása terén, valamint a Banona és intézményei munkavállalói körének továbbképzésében. A szerződés kimondja, hogy a Banona stratégiai partnernek tekinti a Pannon Egyetemet a mindenkori végzős gimnáziumi évfolyama felsőfokú továbbtanulása terén.

Az egyetem a fentieken túl vállalta, hogy az általa művelt tudományterületeken szakmai szakértői támogatást biztosít a Banona számára, és szükség szerint szakértői együttműködést is nyújt az alapítványnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában