Egyedülálló korcsolyázási lehetőség

2024.02.15. 21:00

Világszenzáció volt, bezárt a balatonfüredi jégpálya

Szétbontották Balatonfüreden az egy kilométeres, három pályát is magában foglaló Balaton-parti jégpályát a minap. A város megvásárolta a pályarendszert az infrastruktúrával együtt, és terveik szerint idén karácsony előtt építik újra, amikor adventi vásárt is rendeznek a közelében.

Kovács Erika

A Zákonyi Ferenc utcai jégfolyosó tisztítását végzik a szakemberek

Fotó: Kovács Erika/Napló

A világszínvonalú sportolási lehetőséghez hasonló tudomásunk szerint legközelebb Bécsben található. Nem véletlen, hogy tömegeket vonzott a december közepén történt nyitástól kezdve február első hétvégéjéig, amikor szétbontották a pályát. A pályákon, illetve folyosón mindig rengetegen korcsolyáztak, vagy csak bámulták a különlegességet; aki akart, hídról is körülnézhetett. Mindvégig zene szólt, kitűnő volt a hangulat, az ünnepi fények és díszek emelték az eleganciát. Több alkalommal is, így a nyitáskor és szilveszterkor DJ-k szórakoztatták az embereket, akik az egész országból érkeztek ide.

Többen azt mondták, örülnek, hogy olyan városban élhetnek, ahol ilyen csodát létrehoztak. Egy vendéglős örömmel beszélt arról, hogy nyáron nem volt akkora forgalma, mint itt, a működő pálya mentén a téli napokon.

Mint ismert, megújult és jelentősen kibővült Balatonfüreden a jégpálya, közel háromezer négyzetméteres jégfelületen, egy kilométeren lehetett korcsolyázni a város legkedveltebb parti részén.

A régóta kedvelt Zákonyi utcai jégpályától jégfolyosón keresztül lehetett eljutni a Tagore sétányon lévő Széchenyi-szoborig, itt, illetve a Vitorlás téren egy-egy újabb jégpályát is kialakítottak. Különleges élmény volt korcsolyázva végignézni a Balaton-partot. Három jégpályát kötött össze a jégfolyosó, a Zákonyi utca (900 négyzetméteres), a Vitorlás tér (375 négyzetméteres) és a Tagore sétány (330 négyzetméteres) pályái többféle jégsportra is alkalmasak voltak. Például jéghokihálókat, jégtekeszettet, korcsolyázást segítő állatfigurákat is lehetett használni, működött büfé, melegedő, kölcsönző, értékmegőrző. A fapalánkokkal védett jégfolyosóról két helyen lehetett lecsatlakozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában