Statikai megerősítés

2024.03.18. 17:30

Jó ütemben halad a pápai nagytemplom rekonstrukciója (képgaléria, videó)

A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt figyelmet szentel az egyházra bízott épített örökség megóvására és anyagi lehetőségek szerinti fejlesztésére is. Ennek jó példája a pápai Szent István vértanú plébániatemplom rekonstrukciója.

Haraszti Gábor

Orosz Árpád statikus a Veszprémi Főegyházmegye honlapjának kiemelte, rendkívül körültekintő volt az előkészítő folyamat. – A szakemberek egy statikai felülvizsgálatot végeztek, melyek során kiderült, hogy a tekintélyes tetőszerkezet – amely közel 25 méter szélességet hidal át – szétnyomja a templom falait. A padláson látható, hogy a teljes hosszfal belső oldalán, a boltozaktól három centiméterre elvált az oldalfal. Ennek eredményeként újabb repedések jelentek meg a boltívek közepén. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még akkor tudjuk megerősíteni a templomot, amikor a laikusok számára szinte még észrevehetetlenek ezek a repedések – összegzett a statikus.

A rekonstrukció első üteme várhatóan az év első felében fejeződik be
Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Orosz Árpád elmagyarázta, egy speciális módszerrel, úgynevezett feszítőkábeles megerősítéssel hidalják át a problémát. Ez azt jelenti, hogy két szinten építenek be feszítőkábelt a templom koszorúszerű körbefogására. Ezeken kívül a boltvállakat is összefogják, amelyek kifelé elmozdultak a tető nyomása miatt.

Heitler András restaurátor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetője kifejtette, kollégájával, Somogyi Márton festő-restaurátorral a szerkezeti, statikai megerősítéshez kapcsolódó restaurátori munka elvégzése a feladatuk.

– Franz Anton Maulbertsch freskói díszítik a templom falait, amelyeket mostanáig érintetlen, eredeti állapotukban tekinthettünk meg, igaz, az idő előrehaladtával romlásnak indultak. Az elsődleges feladatunk a festékrétegek stabilizálása, valamint a repedések mellett meglazult festékrétegek rögzítése, a falazat injektáló habarccsal való visszaforgatása, hogy az értékes falfestmények ne sérüljenek tovább – fogalmazott a szakember.

Gréczi Zoltán fejlesztési igazgató tájékoztatása szerint a szakemberek megerősítették a hajó, a szentély és a toronysisakok tetőzetét, a padlástérben folyamatban van a károsodott faszerkezetek bárdolása. Elbontották a két torony közti hidat, megépült az új rácsos szerkezet. Megépült a kupola belső állványzata, amelyről a szerkezeteket injektálással erősítik meg, és ennek segítségével a repedéseket közelről is meg tudják vizsgálni. A rendkívül értékes falfestések állapotát megvizsgálták és a műemléki dokumentációt is elvégezték. Közelről az is láthatóvá vált, hogy a freskók a korábban feltételezettnél rosszabb állapotban vannak.

A kormány a megkezdett és a tervezett, további felújítási munkákat 900 millió forinttal támogatta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában