Önkormányzati választás

2024.03.21. 20:49

Ottó Péter a Fidesz zirci polgármesterjelöltje

Rimányi Zita

– Józan megfontolásból és barátsággal jelentem be jelöltünket, mert képességéről már régóta tanúságot tett. A célunk, hogy közösen, együtt Zircért fáradozzunk, de Ottó Péter ezt azzal szokta kiegészíteni, hogy ez nem fáradság, hanem szolgálat – kezdte tájékoztatóját Kovács Zoltán. Ottó Péter 2006 októbere óta, 18 éve Zirc polgármestere. Négy cikluson át vezette a várost, vezeti jelenleg is ezen a poszton. Kovács Zoltán szavai szerint ezalatt bizonyította képességeit, és megemlített néhányat az utolsó ciklus komoly eredményei közül. Beszélt a Rákóczi tér megújulásáról is, az energetikai beruházásokról, ami a közintézmények takarékos működését teszi lehetővé, a Kardosrétre vezető kerékpárútról és más közlekedési fejlesztésekről, az Alkotmány utca kényelmesebbé tételéről, a zöld város projektről. Szavai szerint Ottó Péternek jelentős a szerepe abban, hogy a civil és az egyházi világ együttműködését több pályázatnál koordinálni tudják, ami azért fontos, mert Zirc olyan közösséget alkot, amely sokra hivatott, rendszerető, összetartó és jövőbe néző. Többféle törekvése egységes egészet alkot, amihez kell, hogy mindazok kovásza legyen a polgármester, aki ugyanakkor egyedül semmire se megy. Hálás lehet azért – folytatta Kovács Zoltán –, hogy a civil világ kitart mellette, s ha ez így lesz a továbbiakban is, és ő is támogatja a helyi közösségeket, akkor további sikerekre ítéltetett összefogásuk.

Ottó Péter és Kovács Zoltán Fotó: Nagy Lajos

– Az elmúlt négy évben összességében négymilliárd forintból valósulhattak meg beruházások Zircen, ami nagy dolog, és szerintem érzékelhető, látható is az eredménye a településen, akkor is, ha a fő haszon az energiahatékonyság javulása, ami nem túl látványos. Például a könyvtár, ahol vagyunk, ennek jegyében újult meg – jegyezte meg Kovács Zoltán a sajtótájékoztató és fórum helyszínére utalva, és mielőtt átadta a szót Ottó Péternek, megemlítette, hogy nyugodtsága mögött jó teljesítmény és felkészültség van.

Ottó Péter először azt szögezte le, a civileknek köszönhető, hogy egyre élhetőbb a város. Szerinte már talán nem is emlékeznek a település lakói, hogy az általános iskola épületei miként néztek ki korábban. Beszélt a parkolók kialakításáról, a Regulyversum létrehozásáról, technikai, turisztikai fejlesztésekről. 
– Sorolhatnám még tovább a projekteket, de amire leginkább büszke vagyok, az az út, amit megvalósításuk során bejártunk. Öt éve azt vállaltuk, hogy a korábban megkezdett, a Területi operatív program keretében támogatást nyert pályázatokat befejezzük. Tettük ezt akkor, amikor a kivitelezési árak az egekbe szöktek, és szabad építőipari vállalkozót találni is nehéz volt, mégis sikerült. Folyamatosan kerestük a megoldásokat, megismételtünk közbeszerzéseket, műszaki tartalmat egyszerűsítettünk, többlettámogatást igényeltünk. Továbbra is főképpen azt tartom szem előtt, hogy komfortos, barátságos otthon legyen városunk – mondta Ottó Péter, és beszélt arról, hogy nem akart újra indulni a polgármesteri posztért, de sokan kérték a folytatásra, és azzal érveltek, hogy szükség van a 18 év alatt szerzett kapcsolatrendszerére, tapasztalatára, tudására. Ez a felelősségérzetére hatott, és az igen mellett döntött. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában