Nívódíjak

2024.04.26. 16:00

Elismeréseket adtak át a devecseri ünnepen

A Devecseri Értékek Ünnepén a művelődési házban elismeréseket és nívódíjakat adtak át.

Tóth B. Zsuzsa

Közigazgatásért Nívódíjat kapott Holczinger László

Fotó: önkormányzat

A Devecseri Értéktár Bizottság Devecserikum elismerését kapta Kovács Ferenc, a volt Járási Művelődési Ház egykori igazgatója a munkássága elismeréseként. Szintén ebben a kitünetésben részesült a Jótékony Nőegylet a működéséért, és Veress D. Csaba Devecser évszázadai című könyve.

Devecser Város Önkormányzata kitüntetéseket adományozott a rendőrség, valamint az őket segítő rendvédelmi szervezetek azon tagjainak, akik munkájukkal kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tavalyi évben. Devecser 2023-as Év Rendőre díját Vers János rendőr főtörzszászlós vehette át, a 2023-as Év Tűzoltója díjat Varga Tamás kapta. A 2023-as Év Polgárőre díjat Vizeli Hajnalka érdemelte ki.

Devecser Város Díszpolgára posztumusz kitüntetést Jokesz István, Devecser egykori polgármestere kapott. A Devecser Városért Nívódíjat Havasi Sándorné, az Őszi Fény Nyugdíjas Klub alapító-vezetője és Toldi Tamás, Devecser egykori polgármestere vehette át. Közigazgatásért Nívódíjat kapott Dukán Gabriella, a Devecseri Polgármesteri Hivatal dolgozója és Holczinger László, Devecser egykori polgármestere. Köznevelésért Nívódíjat vehetett át Farkas Róbertné óvodapedagógus és Martonné Májer Mária óvodapedagógus. Közművelődésért Nívódíjban részesült Váti Ferenc tanár, az új Devecseri Újság alapító-főszerkesztője, szerkesztője és a 25 éves Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában