Sapkát a kebabra!

Május 6.

Anyák napján, a Ferencváros–Debrecen-mérkőzésen a világ minden tájáról összesereglett édesanyák vonultak ki a pályára labdarúgó fiaikat kísérve. Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki a gondolat, de briliáns ötlet volt. Egyszerűen jó volt nézni, miként a találkozó végén a gyepen játszadozó kölyköket is, és a kettő között az erőtől duzzadó Fradit. Kár, hogy a debreceni drukkerek egy része most sem bírta sokáig egy erre az alkalomra is viccesnek gondolt ordenáré rigmus nélkül. Ezért kár volt ennyit utazniuk.

Május 7.

Egy ideje influenszerjárvány tombol Magyarországon. Egy hazánkban is megjelenő üzleti magazin közzé is tette nyomban a legbefolyásosabbnak ítélt megmondók listáját. Egyet sem ismerek közülük, de még csak nem is hallottam egyikőjük felől sem. Így megy el mellettem a világ. Hála Istennek, teszem hozzá rögvest. Ugyanakkor és viszont elraktuk végre a krumplit. Magunkhoz és az eddig megszokotthoz képest egy kis csúszásban voltunk, de most már ez is megvan, még sincs este. Illetve az lett, mire némely nyögések közepette kinyújtózkodtunk és azt latolgattuk, vajon milyen állapotban lennénk akkor, ha nem végeznénk rendszeres fizikai munkát is a jó levegőn. És a végére megjött a jutalom az órákon át tartó áztató eső képében, ami ugye aranyat ért. Jöhetnek a tökfélék, felkészülnek a paprikák.

Május 8.

Szeretem a tapolcai piacot. A piacot mint műfajt általában kedvelem, de ezt különösképpen. A csevegést a lassan már évtizedek óta ismerős árusokkal, a meg-megállást a felbukkanó barátoknál, a világverő májas hurkát, a pompás lángost, a megszállott életforma-választókat, a színeket, az illatokat, a virágok özönét. A hiányzók emlékébe belesajdul a szív, az újak a reménység hordozói. Így megy velem a világ.

Május 9.

Berlin jut eszembe. A nyugati oldalon eltöltött idők, a Fal mögött. (A németek a berlini falat nagy kezdőbetűvel írták.) Aztán az újraegyesült metropolisz, a Potsdamer platz, ahol a békésen legelésző nyulakat felváltották az ég felé törő toronyházak. És persze minden idők egyik legszebb filmje, a Berlin felett az ég. Peter Falk (aki miatt tizedszerre is képes vagyok megnézni egy Columbo-epizódot) egy jellegzetes utcai árusnál, aki curry wurstban (zsemlével) és Schultheiss sörben utazik. Jó sokat megettem belőle, valamint döner kebabból is. Utóbbi négy márkába került, majd négy euróba, amikor legutóbb fogyasztottam. Az sem tegnap volt, olvasom, hogy most már tíz. Itt jut eszembe, hogy érdekes módon nálunk a görög változat futott be szép karriert és még a török büfések is gyakran azt írják ki, hogy gyros. Szóval úgy alakult, hogy Berlinben tíz euróba kerül egy döner, ami azért lássuk be, szemérmetlen árfekvés egy gyorskajáért, aminek feltartóztathatatlanul potyogó részecskéivel a nyílt utcán vívunk ádáz küzdelmet különféle bűvészmutatványok kíséretében. Nem csoda hát, hogy a németeknél is kiverte a biztosítékot, hiszen már egyfajta nemzeti ételnek számít. De ebbe most nem is bonyolódnék bele túlságosan, holott felettébb érdekes és módfelett jellemző jelenség. Tény viszont, hogy a dönerkérdés olyannyira eszkalálódott, hogy egyszer csak kampánytémává vált. A Scholz dirigálta kormány például még a közösségi oldalán elkezdte magyarázni a bizonyítványt, mely szerint a drámai dönerdrágulás az oroszok miatt borzolja a kedélyeket. Na most, ha ez nem lenne siralmas, egész jól szórakoznék. Mert ha tetszettek volna egy kicsit kevésbé elnézőnek lenni az élelmiszer-inflációt gerjesztő multikkal szemben, és ugyanazzal lendülettel kevésbé kretén szankciókat erőltetni az ezektől mit sem gyengülő oroszokkal kapcsolatban, akkor talán nem lenne ekkora a baj dönerfronton. Mert az akkora, hogy például az egyik, a keletnémet munkásokat és a berlini progresszív hipsztereket egyszerre képviselni próbáló (ez mekkora falat, te jó ég) párt egyenesen azt javasolta a minap, hogy állami támogatással és ársapkával maximalizálják az első generációs török bevándorlók által meghonosított étel árát. Erről persze óhatatlanul eszembe jut, mekkora nemzetközi hörgés hallatszott, amikor a magyar kormány húzott sapkát az állampolgárok védelmében bármire is. Persze a magyar kormány olyan, mint Nyuszika, ütik a haladó demokraták, ha van rajta sapka, ha nincs. Különösen, ha felemeli a szavát a háborús hisztéria kapcsán. Május kilencedike van. Ezen a napon tűzött már ki orosz katona zászlót a Reichstag maradványaira. Állítólag mindjárt kétszer, mert az első felvétel nem sikerült. Csak mondom.