Erődemonstrációs gyakorlat

2024.05.10. 21:00

Több hullámban érkeztek légi eszközök Pápára

A NATO keleti térségét helyezi középpontba a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, a Swift Response, amelynek előterében azok a védelmi képességek állnak, amelyekkel egy lehetséges keleti irányból érkező agressziót hárít el a NATO szövetségi rendszere. A gyakorlat keretében a gyorsreagálású hadosztály német és holland katonái érkeznek Pápára.

Haraszti Gábor

A katonák végső úti célja Románia, ahol ejtőernyős műveleten vesznek részt – írja a honvedelem.hu. 

Szállító repülőgépek, helikopterek települtek a pápai bázisra
Fotó: honvedelem.hu

– A NATO 2024-re tervezett egy nagy láthatóságú erődemonstrációs gyakorlatot. Ez a gyakorlat Quadriga 24 néven kezdődött, amelyet a németek terveztek. A gyakorlat Pápán folytatódott, amihez már hat nemzet 4500 katonája csatlakozott. A befogadó nemzeti támogatás során mi infrastrukturális támogatást is nyújtunk ennek a gyakorlatnak. Ez jelenti például az érkező repülőgépek teljes körű kiszolgálását, az üzemi utánpótlás végrehajtását, valamint az érkező repülőgépeknek és vagonoknak személyi állományt és technikai eszközöket biztosítunk – nyilatkozta Thurzó Szabolcs, az MH 47. Bázisrepülőtér alezredese, parancsnokhelyettese.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában