Hagyományosan évelők

2024.05.20. 10:00

Több száz virágot ültettek Lovason

A hagyományokat megtartva a napokban a lovasi nyugdíjasklub tagjai az önkormányzat dolgozói segítségével szépítették a település frekventált közterületeit. Gyönyörű évelő és egynyári virágok lettek elültetve a szorgos kezeknek köszönhetően, tudtuk meg Sárdi Mátétól, Lovas polgármesterétől.

Juhász-Léhi István

Mint kiderült, évente egyszer egynyári virágokkal teleültetik a település közterületeit. Lovason most már hagyomány, hogy a helyi nyugdíjasklub tagjai és az önkormányzat dolgozói közösen ültetik el a település frekventált közterületein a gyönyörű, többféle színben pompázó egynyári és évelő virágokat. Mondhatni, ezzel készítik fel a települést a nyári szezonra, hiszen szívesen látják a vendégeket, a szünidőre érkezőket. Sárdi Mátétól megtudtuk, több száz virágot ültettek el.

Lovason kitűnő a közösség Fotó: önkormányzat

Egy közelgő programra is felhívta a figyelmet: június 1-én a helyi könyvtárban és a Millenniumi parkban rendezik meg a családi pikniket és gyereknapot délelőtt 10 órától este 6-ig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában