Identitás

2024.05.22. 15:00

Verancsics Akadémia Katona Jánossal

A Magyar Lélek Alapítvány keretében újjászületett Verancsics Akadémia tematikus előadásainak célja: igényt fakasztani a kultúra–identitás–patriotizmus témakörben. Erről beszélt köszöntőjében Sztojalovszky Béla, az alapítvány kuratóriumának elnöke, miközben a Latinovits–Bujtor Játékszínben bemutatta a soron következő előadót, Katona János alezredest, a Légierő Zenekar nyugalmazott karnagyát – merthogy a katonazene nemzeti identitásunkhoz ugyanúgy hozzátartozik, mint a lovas hagyományok vagy a népi építészet.

Őrsi Ágnes

Fotó: Puskás Péter, Magyar Attila        

A rendezvény hangulatát tekintve olyan volt, mintha összeült volna egy „kiszolgált” katonákból álló, jókora, adomázó társaság, függetlenül attól, hogy volt-e egyáltalán valakin egyenruha. Katona János, akinek irányítása alatt a hagyományápolás, az egyházi zene repertoárba építése terén jókorát lépett előre a Légierő Zenekar, közös munkájuk ismertetését az elődökével kezdte. Hallottuk, hogy hazánkban 1945-ig működött a Magyar Királyi Honvéd Légierő zenekar. Tevékenységével, de két világháború közötti működésével sem volt divat foglalkozni, mint ahogyan a későbbi Magyar Honvédség fegyvernemi kultúrája, katonadal-kultúrája sem volt „előtérben” az 1948–88 közötti időszakban sem. Katonazenész munkáját János éppen ezért kutatással kezdte a Hadtörténeti Múzeumban, ahol kilenc hatalmas történelemkönyv foglalkozik a kérdéses időszakkal. 

Fotó: Puskás Péter, Magyar Attila           

Jó pillanatban, 1985-ben alakult meg a Veszprémi Helyőrségi Légierő Zenekar, kiváló képességű zenészekkel, akik miatt azonnal népszerű is lett a big band. Játszottak élőben, felvételről, sokszor szerepeltek a Magyar Rádió kívánságműsorában. A magyar történelemmel párhuzamosan haladt előre a zenekar története, építették nemzetközi kapcsolataikat is. Például 1989-ben az amerikai Air Force Big Band kérésére együtt játszottak Balatonfüreden, később ugyancsak együtt Budapesten, a Halászbástyán, majd 1994-ben szintén amerikai felkérésre utaztak Boszniába, ahol az USA-támaszponton ők is részt vettek az új katonai parancsnok ünnepélyes fogadásán. Jártak Tunéziában, Algériában, Afganisztánban. A Délszláv háború idején havonta 3-3 napot töltöttek terepen, a nagyvárosokban, jártak az amerikai nagykövetségre, ahol profizmusa miatt nagyon elismerték a zenekart. Játszottak Brüsszelben, a NATO megalakulásának 10. évfordulóján, de például jártak Rodostóban is – ha már a katonai hagyományokról beszélünk. 

Mint gyakorló református, Katona János volt az, aki a Légierő Zenekar műsorára felvette az egyházi zenét, sőt DVD-t is készítettek 123 egyházi ének feldolgozásával. Szerepeltek egyházi ünnepeken Debrecenben, 200 fős énekkart kísértek a Budapest Sportcsarnokban tartott baptista rendezvényen, vagy nemzeti ünnepeken rendszeresen szolgáltak Hajmáskéren, a református templomban. Sőt, minden májusban a francia kegyhelyen, Lourdes-ban tartanak katonai zarándoklatot melynek rendes résztvevője volt a Légierő Zenekar is. 

Mondandóját az alezredes vetített képekkel tette még vidámabbá, láthattuk a filmet a 30 éves társulatról, a nevezetes fellépésekről, például a Magyar Televízió 1987-es Zenebutik adásáról, melyben az ifjú Juhász Előd a Magyar Néphadsereg legfiatalabb, Katona János vezette zenekarát mutathatta be. Katona János aktív pályafutását 2023-ban fejezte be azzal az örömmel, hogy utóda kedves kollégája, Zeitler Dénes lett, aki a veszprémi ifjúsági zenekart is új fejlődési pályára állította. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában