Őslénytani ásatás

2022.09.25. 11:30

Gazdag leletanyagot tárt fel az iharkúti expedíció

Idén 21. alkalommal végzett őslénytani ásatást az iharkúti lelőhelyen Ősi Attila paleontológus és húszfős csapata. A nyár második felében rendezett két­hetes expedíción döntően egyetemi hallgatók és gim­nazisták vettek részt.

Polgár Bettina

Ahogy az előző években, idén is két helyszínen ástak a bánya területén

Forrás: magyardinoszaurusz.hu

Ősi Attila elmondta, ahogy az előző években, idén is két helyszínen ástak a bánya területén. Ennek az az oka, hogy a leletekben gazdag kőzetréteg két helyen is előfordul, bár az egyik helyszín jóval kisebb kiterjedésben. Ott inkább gyorsabb leletmentést próbáltak végezni, mert az a rész nagyon mállékony. Emellett a fő lelőhelyen is haladtak, ahol idén 25-30 négyzetmétert tudtak feltárni, és több mint félezer lelet került elő ebben a szezonban. A másik lelőhelyen is legalább ennyi maradvány előkerült, tehát gazdag expedíciót tudhatnak maguk mögött. 

– A leletek begyűjtése után a preparálás következik; ez eléggé aprólékos munka, a kőzetanyagot le kell tisztítani a csontokról, fogakról, ami néha egészen gyorsan megy. Vannak azonban olyan leletek, amelyek esetében ez sokkal aprólékosabb, sokszor mikroszkóp alatt végzendő feladat. Ilyenkor akár több nap alatt, szinte homokszemről homokszemre kell letisztítani a kőzetanyagot a leletekről. Néha az apró állkapcsok – például a gyíkállkapcsok – alig egy centiméteresek, milliméteres fogakkal. El lehet képzelni, hogy ezeket milyen nehéz letisztítani – emelte ki a paleontológus. 

Ősi Attila paleontológus, a bakonyi dinoszaurusz-lelőhely egyik felfedezője
Forrás: magyardinoszaurusz.hu

Megtudtuk tőle, a leletek feldolgozása már folyamatban van, és ez általában hónapokig eltart, de a legérdekesebb maradványokat már a terepen is azonosítani tudták. – Van egy vízi ragadozó őshüllő a területről, ez a Pannoniasaurus, amely nem dinoszaurusz, hanem tulajdonképpen a mai gyíkokkal közeli rokonságban álló moszaszauruszféle volt. Ennek az őshüllőnek a leletein Makádi László kollégám dolgozott sokat, és ehhez az élőlényhez már sok leletet ismertünk, de most újabb maradványok kerültek elő, amelyek akár össze is tartozhatnak. Ez azért lenne érdekes, mert ennek a lelőhelynek az az egyik különlegessége, hogy a maradványok (már több mint százezer lelet az elmúlt 21 év kutatása során) 98 százaléka izolált csont. A csontok tehát nem kapcsolódnak egymáshoz, ahogy egy csontvázban látjuk, hanem izoláltan a kőzetrétegben helyezkednek el, ahol mindenféle állat csontja megtalálható. Ezek a csontok részben már a betemetődés előtt is izoláltan hevertek, a szárazföldi állatok csontjai a szárazföldön, a vízi állatok csontjai pedig azokban a tavakban, folyókban, ahol elpusztultak. Aztán jött egy hatalmas áradás, amely geológiai értelemben egy pillanatszerű esemény lehetett. Az áradás sok négyzetkilométernyi területet borított el, és hozta magával a homokot, az agyagot, illetve a növényi és az állati maradványokat. Ezt aztán egy helyen, ezen a területen rakta le, ahol valószínűleg egy tó volt, a vidék legmélyebben fekvő területe. Ezt az eseményt az a 20-30 centiméter vastag kőzetréteg dokumentálja, amelyből mi kiszedjük a csontokat. Eddig összesen 12 páncélos dinoszaurusz-csontvázat tudtunk azonosítani, amelyek esetében a csigolyák, a bordák eredeti pozíciójukban összekapcsolódtak – magyarázta Ősi Attila. 

Idén előkerült néhány Pannoniasaurus-csigolya. A Pannoniasaurus nem dinoszaurusz, hanem tulajdonképpen a mai gyíkokkal közeli rokonságban álló moszaszauruszféle volt (Pecsics Tibor illusztrációja
 

Hozzátette, idén előkerült néhány Pannoniasaurus-­csigolya, ezek szintén nagyon közel voltak egymáshoz, és talán megvan rá az esély, hogy esetleg ezek is összetartoztak. Ezt majd Makádi László fogja kideríteni. 

– Sok olyan csoportjuk van a leleteknek, amelyek mindig előkerülnek, ilyenek például a páncélelemek, de a fogak is igen gyakoriak. Utóbbiak különösen fontosak voltak számunkra, ugyanis belekezdtünk egy olyan vizsgálatba, mely során a lelőhelyen előkerült növényevő dinoszauruszok fogait hasonlítjuk össze különféle szempontok szerint. A növényevő dinoszauruszokra jellemző rágás ugyanis különböző kopási felületeket hagyott a fogakon, ezeket kezdtük el tanulmányozni a lehető legrészletesebb módon, hiszen így rengeteg információt szerezhetünk arról, hogy milyen növényekkel táplálkoztak. Az iharkúti leletek 80-90 millió évvel ezelőttiek, és akkoriban sok szempontból más volt a növényzet, mint manapság. Azt próbáljuk kideríteni, pontosan milyen növényeket ettek, és miben különbözik mondjuk a Mochlodon táplálkozása a Hungarosaurusétól. Ehhez szerencsére nagyon sok jó megtartású dinoszauruszfogat találtunk, amelyet ilyen szempontból lehet vizsgálni – hangsúlyozta Ősi Attila. 

Mint mondta, az egyetemi tananyagba is beépítik az új eredményeket, módszereket, megmutatják az új és a régi leleteket, valamint vannak kurzusok, amelyek keretében meglátogatják a Magyar Természettudományi Múzeumot, ahol megnézhetik a hallgatók az elmúlt évek felfedezéseit. Emellett rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat is könyvtárak, városi művelődési központok vagy akár civil szervezetek felkérésére. 

– Az utóbbi években nyílt napokat is rendeztünk az ásatáshoz kapcsolódóan, ilyenkor lehetőséget biztosítunk, hogy a nagyközönség betekintést nyerjen a helyszíni munkálatokba. Ez mindig nagyon népszerű, főleg a gyerekek körében. Ilyenkor megnézhetik, hogyan néz ki egy őslénytani ásatás, miként kerülnek elő a maradványok, illetve ezekből mit és hogyan lehet kiolvasni. Nagyon népszerű volt idén mindhárom nyílt nap – emelte ki a paleontológus. 

Megjegyezte, a nyílt napok bevételeiből a kutatásokat finanszírozzák, a kutatás alatt pedig nemcsak a nyári ásatásokat kell érteni, hanem többek között a leletek preparálását, tanulmányozását is. Emellett rendelkezésre állnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásai is, továbbá idén Böszörményi-Nagy Gergely ma­gánszemélyként támogatta az ásatást, és felajánlotta, hogy még a következő két év ásatási költségeit is biztosítja. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában