Együtt zenéltek

2023.07.15. 18:00

Fúvóstábor az erdő szélén

Harmadik alkalommal tartották négy zenekar részvételével az ifjúsági fúvószenekari workshopot az Iglauer parkban július 9-15-e között.

Tisler Anna

Az együtt zenélést gyakorolták

Fotó: Gyarmati László

Szücs Krisztiántól, az Ajkai Kocsár Miklós Zeneiskola intézményvezetőjétől megtudtuk, hogy az ajkai, szombathelyi, veszprémi és devecseri zeneiskolák fúvósai gyakoroltak és előadásokat hallgattak egy héten keresztül. A 70 résztvevő mindennap délelőtt 9 órától délig, majd délután 3-tól 6 óráig gyakorolt. Este az előadáson szó volt többek között a népzene jelenlétéről a fúvószenében, a fúvószenekar kialakulásáról. Tanultak arról is, hogy a menetzenét hogyan kell összeállítani. Rögzítették a különféle felállásokat, majd meghallgaták, hogy melyik hogyan hangzik. A zenekarban az ültetési rendet is gyakorolták. A tábor munkájában részt vett Szabó Ferenc, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke. Szücs Krisztián elmondta, hogy a táborban lehetőségük van más karmesterek vezényletével megismerkedni, együtt zenélni más iskolák növendékeivel. A hetet pénteken este hangverseny zárta, amelyen a táborozók szülei is részt vettek. A képen Szücs Krisztián vezényel a zárókoncerten. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában