Helytörténeti utazás

2023.07.04. 09:00

Rendhagyó templomtúra Várpalotán

Templomtúra címmel rendhagyó helytörténeti utazásra hívta és várta két hétvégén át a téma iránt érdeklődőket az Örömhír Alapítvány. Az ingyenes programon az evangélikus, a katolikus és a református templom mellett a felújítás alatt álló egykori zsinagóga történetét is szakértő idegenvezetés mellett ismerhették meg az érdeklődők. 

Szabó Péter Dániel

Mezei László főépítész látványterveket is mutatott az érdeklődőknek a zsinagóga előtt Fotó: Szabó Péter Dániel

A nyitóhétvégén a református templomban indult a program, ahol Szűcs Zoltán presbiter mesélt a helyi református közösség létrejöttéről, s az épület történetéről, majd a Nagyboldogasszony római katolikus templomban Mellárné Mikolics Judit gyönyörű énekét követően Eszes Zoltán diakónus tartott előadást a templomban lévő ereklyékről, értékekről, majd a felújított orgona hangját is meghallgathatták az érdeklődők.

Egy héttel később a Dísz téren indult a templomtúra. Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében épp felújítás alatt álló egykori zsinagógába ugyan nem lehetett bemenni, ám Mezei László, Várpalota főépítésze az épület közvetlen szomszédságában részletesen bemutatta a terveket, s képeken is bemutatta, hogy milyen lesz a várhatóan őszre elkészülő zsinagóga. 

Elhangzott, a projekt keretében egy olyan kulturális közösségi tér létrehozása a cél, amely egyrészt megfelel a modern kor követelményének, másrészt erőteljesen épít a meglévő hagyományokra. A tervezett multifunkcionális közösségi tér lehetővé teszi Várpalotán a kulturális élet megújítását, a város EKF-rendezvénysorozathoz történő kapcsolódását egy igényes, egyszerre modern és hagyományokra építő helyszínen.

A műemlékvédelem alatt álló egykori zsinagóga megújulva kulturális funkciót kap. Az épület emeletén, a karzaton kisebb, olvasásra alkalmas, bensőséges tereket alakítanak ki, emellett szintén az emeleten található kisebb nyitott tér alkalmas lesz időszaki kiállítások megrendezésére, irodalmi estek megtartására is.

A várpalota templomtúra az evangélikus templomban zárult, ahol Szoboszlai Szabolcs várpalotai egyetemista tartott előadást, amelynek keretében részletes tájékoztatást adott az evangélikus gyülekezet történetéről, s a templom gazdag múltjáról. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában