Kiállítás

2023.09.12. 15:00

Hímzett mesevilág az inotai közösségi házban

Mesevilág címmel nyílt meg Niederkirchnerné Harkányi Edit kézimunka kiállítása a közelmúltban az Inotai Közösségi Házban.

Az Inotán nyílt kiállítás megnyitóján a helyi Tinódi Kamarakórus adott színvonalas műsort Fotó: Szabó Péter Dániel

– Niederkirchnerné Harkányi Edit tudja, hogy az alkotómunka különös energiákat szabadít fel, az alkotás az önkifejezés egyik legjobb módja. Az idős kor pedig lehetőséget ad arra, hogy hódolhassunk régen titkolt szenvedélyeinknek, vágyainknak. Így nem válik életünk üressé, céltalanná. Megőrizzük szellemi frissességünket, hiszen nemcsak testi egészségünk, hanem a lélek egyensúlya is fontos. Aki pedig örülni, alkotni és szeretni tud, annak rendben van a lelke – mondta el a közösségi ház kiállítótermében összegyűlt érdeklődők előtt Zöld Istvánné, aki ismertette a kiállító életútját is. 

Elhangzott, az 1938-ban született Edit néni 1953-ban családjával költözött Várpalotára, miután édesapja az inotai alumíniumkohóban kezdett dolgozni. Az érettségi után ő is a kohóban vállalt munkát, előbb raktári adminisztrátorként, majd szociálpolitikai osztályvezetőként. 1964 óta él Inotán, itt építkeztek ugyanis férjével, akivel 1958-ban kötöttek házasságot.

– A gobelinhímzéssel 1990-ben ismerkedett meg, azóta szenvedélye a szövött kárpitok készítése. Az inotai tárlaton az elmúlt 33 esztendő munkájának eredménye látható. Valóban egy mesevilág jött létre, hiszen megragadó szépségűek az apró tájképek éppúgy, mint a bájos, pillangós alkotások, számomra mégis a fekete fonallal hímzett, árnyképeknek tűnő úgynevezett tűgobelinek a legkedvesebbek. Micsoda pontosság, aprólékos gondosság, kiváló színérzék és persze jó szem kell ehhez a nem mindennapi alkotómunkához – méltatta Niederkirchnerné Harkányi Editet a kiállítás megnyitóján Zöld Istvánné. 

A folytatásban a Borbás Károly vezette Tinódi Kamarakórus adott műsort a közösségi házban. A Mesevilág című kiállítás szeptember 30-ig látható Inotán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában