Az idősebb korosztály mulat legszívesebben a zenéjükre

2024.02.20. 16:00

A dózsavárosi farsang közönségét szórakoztatta a Ritmus együttes

A „boldog békeidőkben”, amikor nem volt se diszkó, se a mobilon bármikor elérhető kedvenc zeneszám, a jó hangulatot egy-egy beszélgetés jelentette munka közben, összefutva az utcán, vagy a munka utáni poharazgatáskor a kiskocsmában. A pár hivatalos alkalmat a „mulatságra” egész évben várta egy-egy közösség apraja-nagyja.

Őrsi Ágnes

Az ilyen ritka lehetőségek egyike volt a farsangi bál, amit vízkereszt (február 6.) és hamvazószerda (a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt 40. nap, idén Valentin napja, február 14.) között lehetett megtartani. Talán a nosztalgia is az oka, hogy megmaradt a hagyomány, bár a farsangi bált általában az idősebb korosztály kezdeményezi. 

Bakonyvári Mihály, a kétszemélyes zenekar, a Ritmus együttes tagja. Mint elmondta, messzemenően igyekeznek a közönség kedvében járni Fotó: Pesthy Márton

Hogy az összejövetel értékei is hagyományozódnak, annak a Dózsavárosi Baráti Kör bálján lehettem tanúja.  Szokásosan az iskolai zsibongó volt a táncparkett, mellette a folyosón és egy kisebb teremben pedig a hosszú, terített asztalok, melyek mellett egész családok, baráti társaságok ültek, kínálgatva az újabb süteményeket, saját termésű itókát. 

A hangulatot az alapozta meg, amikor a kör tagjai, többnyire nyugdíjas „fiúk, lányok” hosszú szoknyában, fehér blúzban, fejükön kendővel táncoltak. Mit mondjak, dőltünk a nevetéstől. Kíváncsian vártuk az álarcos felvonulást, amelyben a hároméves rajzfilmfőhősnőtől, Elzától a 17. századi velencei ragályorvosig (ő az érettebb korosztályhoz tartozó férfiú volt, Velencében vásárolt korhű kalapban, arcvédővel), mindenféle korosztály képviselője felvonult, nagy tapsot aratva. 

A rendezvény jellegét mégis leginkább egy rendőrruhába bújt fiatalember fejezte ki, aki megbilincselve vezette kisgyermeküket ölelő feleségét. A rendőr jelmondata ez volt: Életem legértékesebb fogásai. Ez, a családtagok, barátok, az egymás iránt érzett őszinte szeretet volt az oka, hogy olyan jó volt bálozni ezen az estén.

– Hazaértem – mondta a temetőhegyi gyerekévekre, meg a mostani kiváló hangulatra utalva Bakonyvári Mihály is, a kétszemélyes zenekar, a Ritmus együttes tagja. Mint lapunknak elárulta, többbb mint 10 évvel ezelőtt játszottak itt utoljára, az idei meghívásnak is az az oka, hogy messzemenően igyekeznek a közönség kedvében járni. Órák múltak el szünet nélkül, mert a táncosok (a kicsik is, akik most kivételesen fennmaradhattak) „majd szétrúgták” a terem oldalát – még a zenészeknek sem tűnt fel, hogy múlik az idő. 

Hogy mi a titok?  

Misi, mert mindenki így hívja, 1986-ban kapott működési engedélyt. 16 évesen lépett először színpadra, egy blueszenekarban, majd amatőr együttesekben játszott. Tíz évig tiroli bőrnadrágban sváb zenével szórakoztatta a nagyérdeműt Európában, a 90-es évek legelején pedig a bakonyi sváb falvakba ők hozták vissza a sváb zenét. A Cash zenekarral a Lord előzenekara is voltak. 1987–88-ban, a még vadgesztenyés Betekints étteremben főállásban dolgozott, majd átnyergelt a városi hőellátáshoz, most is ez a fő foglalkozása. 

Társával, Csikász Róberttel, aki képzett zenész, csaknem 15 éve játszik együtt. A Ritmus Együttes 30 éve alakult. Eleinte fesztivál- meg bulizenekarként működtek, később beszippantotta őket a lakodalmas szféra – azóta már az első vendégek gyerekei lakodalmán gondoskodnak a hangulatról, ami néha nem is egyszerű. A tarifa ugyanis két emberre szól, de vannak ügyfelek, akik ezért egy teljes nagyzenekar hangzását várják. A repertoár is mindig bővül, ahogy Misi fogalmaz, az Abbától a ZZ Topig, Marics Petiig mindent kell játszani. Vállalják is szívesen, mert mindenkitől tanulnak valamit – szól az ars poetica. 

Mára a legnépszerűbb videomegosztón hallhatók a számaik.   Direktmarketing nélkül is mindig tele a naptár foglalt dátumokkal. Esztergomtól Kecskemétig hívják őket, ők meg szívesen mennek. Meg kell beszélni, ez a garancia a kellemes végeredményre. Legközelebb Pápán lépnek fel a Hangárban, a nőnapi rendezvényen, de 2025 februárjára is van már egy bejegyzés: újra ők jönnek majd a Dózsavárosi Baráti Kör farsangi báljára. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában