Az élet exkluzív bája

Ő a sztorik aranybányájának a tulajdonosa, dőlnek belőle a különféle hangulatú és témájú történetek. Duzzogni, elégedetlenkedni szokott, de most egy nevettető esettel lepett meg. Középpontjában Z., a Pesten élő 61 éves festőművész állt, akinek Füreden, V. F.-ék mellett van a párja nyaralója. 

Z. magas, jókötésű, mákos hajú, sármos férfi. Botrányos, bunyóig fajuló szerelmi kalandjairól volt híres. Színházi díszleteket is tervezett, rövidebb-hosszabb ideig színésznőkkel élt együtt. Úgy nézett ki, hogy egy vidéki művésznő mellett köt ki, ezért lakását eladta, és összeköltözött vele egy tágas Duna-parti lakásba. Csak hát Z. nem bírt folyton pezsgő vérével, mire a hölgy kiadta az útját. Egy éven keresztül egy alkotóházban élt. Keveset festett, alkotásait egy pesti vásárcsarnokban árulta. Az alkotóházból kitették, mert rendre elmaradt a bérleti díjjal. Budán a barátja alagsori sufnijában húzta meg magát. Munkakedve a nullára csökkent, étvágytalan lett, időnként többet ivott a kelleténél. Egészsége törvényszerűen leromlott, lelki bajok kínozták, ész nélkül kapkodta a pirulákat, ám egy özvegy, nála pár évvel idősebb pszichiáter főorvos asszony rendbe hozta. A terápia a házasságukkal végződött.

Z. a mennyországban érezte magát. A doktornő az év jelentős részét balatoni víkendházában töltötte, Z. itt festett, hazai és külföldi tárlatokon vett részt. Lelkesen vásárolták a tájképeit. Egy prágai kiállításon aztán összefutott egy ott élő, régi, 50 éves barátnőjével. Ifjonti hévvel fellángolt benne a szerelem. Peugeot-val rótta az utakat a balatoni település és a cseh főváros között. A randevúkat telefonon egyeztették. Z. egy alkalommal, amikor a felesége Pestre utazott, a nyaralóból önfeledten diskurált a hölggyel. Epekedése közben nem vette észre, hogy házastársa váratlanul, idő előtt hazaérkezett, és kihallgatta az ura csöpögős bájolgását. A mennyország pokollá változott. Azóta „hajléktalan”, mondta róla V. F. vigyorogva, amire nem voltam vevő. A férfiak ilyesfajta káröröménél nincs undorítóbb. Z. most átmeneti szállásokon időzik. Hogy meddig tart a büntetése, talány. Elmarasztaló, élcelődő megjegyzések helyett egyik kedvenc íróm, E. M. Remarque Hiába futsz című regényének mondatait idéztem a sértődött arcú V. F.-nek: „Az ember nem mindig azt teszi, ami helyes. Még akkor sem, amikor tudja. Talán éppen ebben rejlik olykor az élet bája.”