Külföld

2017.03.09. 12:04

Arzénmérgezés állhat Jane Austen látásának romlása mögött

Szakértők szerint valószínűleg arzénmérgezés okozta Jane Austen (1775-1817) látásának súlyos romlását, a brit írónő élete végén már szinte teljesen megvakult.

Az írónő British Libraryben őrzött három szemüvegének vizsgálata tárta fel, milyen súlyosan romlott látása. Austen korában a gyógyszerek készítéséhez nehézfémeket, köztük arzént használtak és a reumában szenvedő írónő szedhetett ilyen gyógyszereket - vélik a szakemberek, akik azt is feltételezik, hogy a mérgezés hozzájárulhatott korai, 41 éves korában, 1817. július 18-án bekövetkezett halálához is, amelynek oka régóta találgatások tárgya - olvasható a BBC honlapján.

A könyvtárosok a koruk ellenére jó állapotban lévő három szemüveg lencséjét mérték meg, hogy megállapítsák erősségüket. Austen első szemüvegének mindkét lencséje +1,75-ös, az utolsóé +4,75-ös és +5,0-ös erősségű volt, ami azt jelenti, hogy halálakor az írónő már nagyon keveset látott, az olvasás, írás nehézkes volt számára.

"Fennáll a lehetősége annak, hogy véletlenül megmérgezték őt nehézfémmel, például arzénnel. Ma már tudjuk, hogy az arzénmérgezés szürke hályogot okoz" - mondta Sandra Tuppen, a British Library kurátora.

"Az arzént gyakran használták több betegség, köztük a reuma gyógyítására készült orvosságokhoz, ez utóbbiban szenvedett Austen" - tette hozzá.

Azt nem tudni, hogy a teknőspáncélból és üvegből készült szemüvegeket felírták-e Austennek vagy maga vásárolta.

A brit könyvtárosok szemészek véleményét kérik ki elméletük igazolására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!