EP-választás

2019.02.26. 15:47

Európai családi pótlék és minimálbér szerepel a DK programjában

Európai családi pótlék, európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését javasolja európai parlamenti (EP-) választási programjában a Demokratikus Koalíció (DK).

A DK EP-listavezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a programnak a szociális Európára vonatkozó részét ismertette. A szociális Európa érdekében be kell vezetni az európai családi pótlékot, ami minden európai gyereknek egységesen, a tagállami családi pótlék mellet járna – közölte Dobrev Klára.

Úgy fogalmazott: az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése nem európai, hanem emberi minimum. Ez a két kiegészítő juttatás akkor járna, ha egy tagállam nem képes vagy nem akarja a saját állampolgárai számára biztosítani a tisztességes megélhetéshez szükséges jövedelmet – fűzte hozzá, megjegyezve: „ma például Magyarországon a családok több mint egynegyede él a létminimum alatt”.

Azt mondta: ezeket a juttatásokat az úgynevezett európai multiadóból lehetne finanszírozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a legnagyobb és a leggazdagabb cégek képesek leginkább kikerülni az adófizetést. Ezt főleg azért tehetik meg, mert az államok egyenként tárgyalnak velük, ezért az országok zsarolhatóvá válnak – érvelt a politikus. Amennyiben az összes tagállam közösen tárgyalna, akkor sokkal hatékonyabban és sokkal határozottabban lehetne fellépni az adóelkerülés ellen – tette hozzá.

Dobrev Klára hangsúlyozta, pártjuk az erős és egységes Európát képviseli, európai egyesült államokat akarnak építeni. Az európai egyesült államok a gazdasági közösségen túllépve nem egyszerűen fogyasztóként, adófizetőként vagy munkavállalóként, hanem hús-vér emberként, egy nagy közösség részeként tekint az uniós állampolgárokra – jelentette ki. Kérdés, hogy ennek az Európának részei lesznek-e a magyarok – tette hozzá. Szavai szerint ezért is hazafias kötelessége, hogy küzdjön Orbán Viktor rendszere ellen, mert az azzal fenyeget, hogy Magyarország Európa perifériájára szorul.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában