Ország-világ

2021.12.07. 17:45

Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben

Céljuk, hogy az oktatásban egész Közép-Európában az MCC legyen a legmeghatározóbb kutatóközpont.

Tanuláskutató intézetet hozott létre a Matthias Corvinus Collegium (MCC) – jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, az MCC kuratóriumának elnöke az intézet megalakulása alkalmából tartott tanácskozáson kedden Budapesten.

Orbán Balázs hangsúlyozta: céljuk, hogy az oktatásban egész Közép-Európában az MCC legyen a legmeghatározóbb kutatóközpont.

Reményei szerint az MCC-ben olyan tudást halmoznak fel a következő időszakban, amelynek eredményeként Magyarország tudásalapú országgá képes válni – tette hozzá a politikus.

Azt mondta:

a 21. században a magyarság számára kulcskérdés, mit, hogyan tanítanak az ifjúságnak és kik adják át ezt a tudást. Miként lesznek a felnövekvő nemzedékek egyszerre patrióta magyarok és világpolgárok, hogyan alkalmazkodnak a változó világhoz

- sorolta.

Ebben a helyzetben – folytatta – az MCC-ben speciális gondolkodással közelítenek az oktatáshoz: a kollégiumban azoknál a tartalmaknál kezdődik az oktatás, amelyeknél véget ér a köz- és a felsőoktatás.

Az oktatás annál is inkább stratégiai kérdés, mivel egy döntés hosszú évtizedekre meghatározza a terület minőségét – mondta a kuratóriumi elnök.

Példaként említette, hogy miközben korábban mintaként emlegették a finn oktatási modellt, a 15 éves tanulók alkalmazott matematikai műveltségét, alkalmazott természettudományi műveltségét és szövegértését vizsgáló PISA-felmérések eredményei miatt ma már sokan a finn oktatási modell kifulladásáról beszélnek.

Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne jó irányba induljon el, ebben kíván a magyar közoktatás és felsőoktatás segítségére lenni az MCC

- fűzte hozzá.

Arra törekednek, hogy a világban ne legyen olyan „tudásmorzsa” az oktatásban, amely az MCC-ben nem áll rendelkezésre – mondta Orbán Balázs.

Setényi János, az intézet vezetője arról szólt: a kiskamaszoktól a posztdoktori felnőttekig jelenleg már 3700 fiatal tehetséget gondoznak az MCC-ben, és ez is indokolta az intézet létrehozását.

Vagyis eljött az ideje a legkorszerűbb oktatási módszertanok kidolgozásának – mondta.

Ugyancsak el szeretnék érni, hogy

a magyar elit megítélésében növekedjen a pedagógia alacsony presztízse.

Ugyanis világszerte, különösen az angolszász világban a pedagógia és az oktatás magas presztízsű tevékenység – magyarázta.

Az intézet portfóliójában olyan kutatási projektek is szerepelnek, mint például a Kárpát-medencei kompetenciatérkép elkészítése. Ez azt tartalmazza majd, hogy a magyarság milyen tudásközpontokat működtet a Kárpát-medencében és ezek miként kapcsolódhatnak egymáshoz, miként működhetnek együtt, hálózatot alkotva – ismertette Setényi János.

Borítókép: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának elnöke az MCC „Négyzetre emeljük a tehetséget” című, az intézet megalakulása alkalmából tartott tanácskozáson 2021. december 7-én. Tanuláskutató intézetet hozott létre a Matthias Corvinus Collegium – jelentette be Orbán Balázs.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában