Felmérés

2023.05.22. 06:10

Nézőpont: a magyarok szerint Ferenc pápa és Orbán Viktor áll leginkább a béke pártján

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a legismertebb vezetők közül Ferenc pápát és Orbán Viktort tartják a legnagyobb arányban békepártinak a magyarok.

MW

A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban 2022. április 21-én

Forrás: Vatikáni Média/MTI

Az orosz–ukrán háború egyévnyi ukrajnai és gazdasági pusztítását követően továbbra sem került látótávolságba a fegyverszünet vagy a béke kérdése. Miután halált okozó fegyvereket vásárol és szállít, s miközben a tizenegyedik szankciós csomagot készíti elő az Európai Unió, fontos kérdés, hogy a nemzetközi szereplők a béke vagy a háború irányába tesznek lépéseket. 

A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a magyarok hogyan ítélik meg a legismertebb vezetők pozícióját az ukrán–orosz konfliktus kapcsán.

 

A felmérés készítői emlékeztetnek, hogy az utóbbi időszakban kevés, a béke nevében történő nemzetközi felszólalás történt. Ellenben Ferenc pápa magyarországi látogatása során többször is felszólított az ukrajnai béke érdekében szükséges „kreatív erőfeszítésekre”. 

A béke pártján állnak

A kutatás szerint a szentatya a legbékepártibb (92 százalék), s szinte senki nem gondolja (1 százalék), hogy a háború pártján állna.

A Nézőpont Intézet arra is felhívja a figyelmet, hogy a katolikus egyházfőn kívül csak a magyar kormányfőről gondolja a magyarok többsége, hogy a békét szeretné előmozdítani (72 százalék), s mindössze ötödannyian vélekednek ellenkezőleg (14 százalék). 

Orbán Viktor békepártiságáról nemcsak a kormánypártiak (94 százalék), de még az ellenzékiek többsége (50 százalék) is meg van győződve. A közvélemény-kutatás szerint a Fidesz-szavazók körében szinte senki (1 százalék) nem gondolja, hogy ne a békét támogatná, míg a baloldaliak közül is csak kevesebb mint egyharmad tudja ezt elképzelni (30 százalék).

A felmérés szerint az Európai Unió két legnagyobb tagállama vezetőinek megítélése már megosztóbb. A decemberben békekonferenciát tartó Emmanuel Macron francia elnökről többen feltételezik (46 százalék), hogy a békét szeretné előmozdítani, mint akik szerint valójában a háború pártján áll (35 százalék). A kezdeti vonakodása után Ukrajnának egyre több fegyvert biztosító Németország vezetőjéről, Olaf Scholz kancellárról azonban már többen gondolják úgy, hogy a háború pártján áll (35 százalék), mint hogy fegyvernyugvást szeretne (33 százalék).

A háborúban érdekeltek

A háború sorsát illetően a legbefolyásosabb nemzetközi szereplők megítélése egyértelműen háborúpárti

 – hívja fel a figyelmet a Nézőpont Intézet közleménye. 

A harcok folytatásában érdekelt a magyarok többsége szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (68 százalék), Joe Biden amerikai elnök (58 százalék) és Vlagyimir Putyin orosz elnök (68 százalék) is. 

Kisebbségben vannak azok, akik szerint a békére törekedne a támogatásokat fenyegetően követelő Ukrajna (30 százalék), a legnagyobb fegyverszállítónak számító Amerikai Egyesült Államok (23 százalék) vagy a háborút kirobbantó Oroszország (16 százalék) első számú vezetője.

A Nézőpont Intézet legfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatása május 15–17. között 1000 fő, 18 évnél idősebb, választási részvételét biztosra ígérő magyar választó telefonos megkérdezésével készült. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában