Pedofil antifák?

2023.06.20. 16:42

Kisgyermekek szexuális sanyargatásáról készült fotók kerültek elő a Jámbor András-féle Szikra Mozgalom aktivistájának lakásából

A Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán közel háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyek tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható – tudta meg rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet.

MW

Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, a Szikra Mozgalom nevében beszédet mond a mozgalom tüntetésén

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A lap információi szerint a lefoglalt adathordozókon ezen felül csaknem hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek. A Magyar Nemzet értesüléseit a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan nem erősítette meg, a nyomozás érdekeire való tekintettel a korábbi közleményükön túl egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni az ügyben.

Mint ismert, a pedofilbotrány kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata Budapesten.

Ennek nyomán a rendőrség számos helyen házkutatást tartott. A Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztinánál is megjelentek a nyomozók, és 

a Metropol információi szerint a nő otthonában foglalták le azokat az adathordozókat, amelyeken a gyomorforgató pornográf képeket tárolták.

D. Krisztinát kihallgatták az Antifa-támadások ügyében, ám már nem gyanúsítottja az eljárásnak. A politikus a Mediaworksnek nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, miszerint a gyermekbántalmazó tartalmakat a mozgalom egyik tagjának lakásában találták. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lefoglalt fényképeken

 „12. életévét be nem töltött személy sanyargatása”, illetve erőszak alkalmazása látható.

A bűncselekmény tárgyát képező felvételeket egy magyar férfi informatikai eszközein találták, aki azonban az eljárás semelyik szakában sem volt gyanúsított az Antifa-támadásként ismert bűncselekmény-sorozatban

–  közölte a BRFK. A rendőrség gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával folytat nyomozást.  

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szóban forgó férfi D. Krisztinához hasonlóan szorosan kötődik a Szikra Mozgalomhoz.

Sem D. Krisztina, sem Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselő, a Szikra Mozgalom alapítója nem reagált a nekik a Magyar Nemzet által feltett kérdésekre. A Mediaworks riporterének néhány napja sikerült megszólaltatnia a politikust, aki kizárólag azt ismételgette, hogy semmi köze az ügyhöz. Jámbor a Facebook-oldalán is szóba hozta a botrányt, ám csupán vádaskodott és terelt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában