Pályázat

2023.08.31. 19:32

A valós igényekhez igazodik a Magyar falu program

2018 óta az volt a cél, hogy olyan programot hajtsanak végre, amit nem budapesti íróasztal mögött, hanem a falvakban élőkkel együtt írnak meg – mondta Gyopáros Alpár, a miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön a Nógrád vármegyei Karancskesziben, ahol ellátogatott a program keretében megújult polgármesteri hivatalba.

MW

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (j), Királyhegyi Gyula polgármester (k) és Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) a Magyar falu program keretében megújult polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón Karancskesziben 2023. augusztus 31-én

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Gyopáros Alpár hozzátette: úgy igazodhat a leginkább a valós igényekhez a Magyar falu programban meghirdetett sok-sok támogatási célterület, ha a kedvezményezettek maguk jelölik meg azokat, és a támogatási lehetőségek közül az ötezer lélekszám alatti települések állítják fel a prioritási sorrendet is.

A kormánybiztos kifejtette: 

örül, amikor a helyszínen, személyesen találkozik a kedvezményezettekkel, a falvakban élőkkel, intézményi dolgozókkal, polgármesterekkel, amit azért tart fontosnak, mert a program elindítása, 2018 óta az volt a cél, hogy olyan programot hajtsanak végre, amit nem budapesti íróasztal mögött, hanem a falvakban élőkkel együtt írnak meg.

Kitért arra is, hogy Nyugat-Nógrádban csak az önkormányzatok, társulások, civil szervezetek, alapítványok, a közúti igazgatóság több mint 14 milliárd forint támogatást nyertek el, és a források nagyon jól hasznosulnak. 

Ha ehhez hozzávesszük a kisboltok, a falusi mikro- és kisvállalkozások megmentését célzó pályázatokat, valamint a falusi csok-ot is, az összeg meghaladja a 20 milliárd forintot

 – mondta Gyopáros Alpár, azzal indokolva a beérkező pályázatok magas számát, hogy Nógrád az ország egyik leginkább aprófalvas vármegyéje.

A kormánybiztos közölte, hogy a falvak zömében már növekszik a lakosság száma, sok helyen pedig legalább azt elérték, hogy lassult a csökkenés mértéke, tempója.

BALLA Mihály; KOMKA Péter; KIRÁLYHEGYI Gyula; GYOPÁROS Alpár
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (j) kezet fog Királyhegyi Gyula polgármesterrel (b), középen Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Magyar falu program keretében megújult polgármesteri hivatal előtt Karancskesziben 2023. augusztus 31-én
Fotó: Komka Péter / Forrás: MTI

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy Karancskesziben a polgármesteri hivatal korszerűsítése mellett felújították az orvosi rendelőt, a faluház belső részét, megújult több út, olyan eszközöket vásároltak, amelyekkel karbantartják a falut, és orvosi eszközöket is beszereztek a rendelőbe.

A Magyar falu program keretében megújult polgármesteri hivatal Karancskesziben 2023. augusztus 31-én
Fotó: Komka Péter / Forrás: MTI

Hozzátette: a falvak számára megtartó erő a Magyar falu program, aminek köszönhetően jobbá válik az életminőség, az aprófalvas nyugat-nógrádi térségnek pedig ez különösen értékes, a pályázatai minden önkormányzat számára átláthatóak és kevés adminisztrációt igényelnek.
Balla Mihály hangsúlyozta, a program nagy segítséget ad a fejlődéshez az ötezernél kevesebb lakosú településeken.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában