Honvédelem

2023.09.18. 12:39

Simicskó István: egyértelműen sikeres a kadétprogram

Jelenleg 7000 kadét tanul közel 150 iskolában.

MW

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője elõadást tart a kadétprogramról rendezett tanácskozáson a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Szent László Kápolnában 2023. szeptember 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Egyértelműen sikeres a Honvéd kadét program: jelenleg 7000 kadét tanul közel 150 iskolában - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke egy hétfői, budapesti konferencián.

A sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a kadétprogramról rendezett tanácskozáson emlékeztetett: a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi nevelési programja 2017-ben indult a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként, az iskolák honvédelmi nevelőmunkáját a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség segíti.

Simicskó István hangsúlyozta: 

a programban szeretnének olyan tudást, kompetenciákat, képességeket adni a fiataloknak, amelyek képessé teszik őket a gyorsan változó világban a veszélyek felismerésére és a haza védelmére.

Emlékeztetett rá, a biztonsági helyzet 2014 után jelentősen megváltozott, a Krím annektálása és a migráció felerősödése, az európai civilizáció hanyatlása új kihívásokat jelentett, és ilyen körülmények között fontos a veszélyek felismerése és a biztonságtudatos magatartás. Simicskó István - aki 2015 és 2018 között honvédelmi miniszter is volt - hozzátette: elemezni kellett a helyzetet és a régi és új kihívásokra hatékony választ adó, új védelmi kultúrát kellett kialakítani, aminek része többek között a haderőfejlesztés, a tartalékos rendszer kialakítása és az egyértelműen sikeres középiskolai Honvéd kadét program.

Simicskó István beszélt arról is, hogy nagyon fontosnak tartja a katonai előképzést. 

Megfontolandónak nevezte, hogy a 18. évüket betöltött fiatalok 1-2 hetes, akár egy hónapos előképzésben részesülhetnének, ami megfelelne a sorkatonaság egyhónapos alapkiképzésének.

A sportszövetség elnöke megköszönte a honvéd kadét programban résztvevők munkáját, akik átadják tudásukat és személyes példát mutatnak a fiataloknak.

A Honvédelmi Sportszövetségről szólva hangsúlyozta: a szervezet kiemelt feladata a hazafias nevelésben és a honvédelmi oktatásban való részvétel. Szólt arról is, hogy öt településen - Újfehértón, Baján, Balassagyarmaton, Szarvason és Szigetváron - honvédelmi sportközpontot hoztak létre, amelyek multifunkcionális sportközpontok, lőterekkel, és amelyek bázisai lehetnek a katonai és küzdősportok elsajátításának, a honvédelmi nevelésnek. A Honvédelmi Sportszövetség részt vesz számos tábor, így többek között az ejtőernyős, repülős, búvártáborok szervezésében. Mint mondta, a sportszövetség a képzésekkel, táborokkal a képességfejlesztés terén 30 éves hiányt pótol.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, sok közös van a katonákban és a sportolókban.

Egyaránt keményen, alázatosan készülnek a megmérettetésre, hogy felelősségteljesen, hittel, bátorsággal teljesítsék a rájuk váró kihívásokat. Mindketten olyan közösség tagjai, ahol élethosszig tartó barátságot szerezhetnek, és olyan erényeket tanulhatnak meg, mint a szorgalom, kitartás, csapatban gondolkodás, hazaszeretet - mondta, hozzátéve, mindezek az erények egész életükön keresztül segítik őket.

SZENT LÁSZLÓ; NÉBALD György; DELI Gergely; SCHMIDT Ádám; SIMICSKÓ István
Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetõje elõadást tart a kadétprogramról rendezett tanácskozáson a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Szent László Kápolnában 2023. szeptember 18-án. Az asztalnál balról jobbra: Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke, Schmidt Ádám sportért felelõs államtitkár és Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hozzátette: 

ezért tartja kiemelten fontosnak a Honvéd kadét program törekvéseit, mert a sporthoz hasonlóan a honvédség is olyan étékrendszert, közösséget, életutat ajánl a fiataloknak, ami a mai, bizonytalansággal teli és gyorsan változó világban igazodási pontot jelent.

Megjegyezte: a sport és a katonaság sokban tudja segíteni egymást, az erős honvédséghez kiváló hátteret ad az aktívan sportoló társadalom.

Deli Gergely, az NKE rektora arról beszélt, az egyetem feladata, hogy nemzeti értékeinkhez hű, felkészült, felelősségteljes szakembereket képezzenek ki, ebben pedig nagyon fontos az ifjúság honvédelmi nevelésében részt vevők munkája, hiszen az egyetemen ott folytatják a hallgatók képzését és nevelését, ahol ők abbahagyták. Büszkén emelte ki, az egyetem tele van lelkes, hazáját szolgálni, erősíteni akaró, tettrekész fiatallal.

A hétfői konferencián áttekintik a Honvéd kadét program elmúlt öt évének tapasztalatait, a program aktualitásait, a partneriskolákkal történő együttműködést és a lövészet nevelő hatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában