Alapjogokért Központ

2023.10.03. 12:44

A források visszatartásának semmi köze a korrupcióhoz és a jogállamisághoz

A jogállamisági eljárás a legfőbb zsarolási fegyvere a globalistáknak, amivel a szuverenistákat támadhatják – közölte Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a keddi sajtótájékoztatóján.

MW

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója és Kovács Attila, európai uniós kutatási igazgató

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Bach Máté

– A migráció egy olyan témakör, ami régóta velünk van, de Olaszországban még inkább jelen van. Voltak olyan hangok, amelyek szerint Magyarország nem eléggé szolidáris Olaszország irányába és inkább a saját határait védi – fogalmazott Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Mint mondta, a globalista és a szuverenista erők állnak egymással szemben. Ennek egy szelete a migrációs, egy másik a gender-politika, de ugyanide tartozik az ukrajnai háború is.

Van egy érdekcsoport a nyugati világban, amely a nyugati civilizációt lecserélné egy egységes, globális civilizációra. Ezek az értékek vannak becsomagolva olyan értékekbe, mint a jogállamiság vagy a demokrácia

– szögezte le.

Kiemelte, hogy 

az EU a jelenlegi formájában fenntarthatatlan, ebben egyetértés van a globalisták és a szuverenisták között. 

Jelezte, hogy számos válság volt, amivel meg kellett volna küzdeni, azonban mindet félrekezelte az EU vezetése.

Érdemes látni, hogy a keretek nem alkalmasak azoknak a problémáknak a kezelésére, amelyekkel a nyugati világnak szembe kell nézni

– szögezte le.

Felhívta a figyelmet, hogy vita van arról, hogy tovább kell lépni az Európai Egyesült Államokhoz vagy vissza kell térni az erős nemeztállamok koncepciójához – számolt be a Magyar Nemzet. 

Kovács István elmondta, a szeptember 19-én közzétett reformcsomag egy fejezete a két fél harcának.

Azok az előzmények, amelyek meg akarták alapozni az utat az Európai Egyesült Államokhoz, sikertelenek voltak. Az a vélekedés, hogy el kell nyomni a szuverenista erőket az EU-ban, az nagyon is valós

– rögzítette. Kovács István hangsúlyozta, hogy a nyílt társadalom prominens személyei jegyzik a javaslatot.

Az elkövetkezendő hónapokban a javaslat az EU különböző testületei elég fog kerülni. Valószínűsítem, hogy az európai parlament fogja zászlajra tűzni a javaslatot

– ismertette a stratégiai igazgató.

Kiemelte, hogy 

a jogállamisági eljárás a legfőbb zsarolási fegyvere a globalistáknak, amivel a szuverenistákat támadhatják. 

Jelezte, hogy a források visszatartásának semmi köze a korrupcióhoz és a jogállamisághoz.

Az Alapjogokért Központ sajtótájékozatatójáról készült teljes beszámolót ITT olvashatja el

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában