Segítségnyújtás

2023.11.24. 13:20

Megnyílt az első Hazaváró pont Újbudán

Forradalmi innovációnak nevezte a Hazaváró program kapcsán megvalósuló fejlesztéseket Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten, a XI. kerületi, Bocskai úti átadón – adta hírül a Magyar Nemzet.

MW

Hatalmas segítséget kapnak a hazatérni vágyó magyarok

Forrás: Facebook / Semjén Zsolt

Semjén Zsolt kifejtette, hogy: 

évente átlagosan húszezer magyar tér haza a diaszpórából Magyarországra, akiknek hatalmas segítség lehet ez a szolgáltatás.

A politikus úgy fogalmazott, hogy: 

a magyar egy sajátos nemzet, hiszen három részből áll: a magyarországi, a Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő magyarságból. Az utóbbi csoportból egyre több olyan honfitársunk van, aki vissza akar jönni, de hazatérésük nem egyszerű adminisztrációs szempontból, főleg ha az egész családot érinti

 – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes a külföldről történő hazatérést támogató közigazgatási szolgáltatáscsomag két lényegi pontját ismertette:

Az egyik eleme egy kiterjesztett interaktív honlap,

amely – akár angol, akár magyar nyelven – lépésről lépésre megmutatja, mi szükséges ahhoz, hogy az adott ügy az egyablakos ügyintézéssel megoldódjon.
Ezt követően jön a második lépes, ez pedig nem más, minthogy az weboldalon adott instukciók alapján

 a hazatérő felvegye a kapcsolatot a huszonhét Hazavaráró pont egyikével,

 ahol személyesen el tudja intézni az egész család összes ügyét egyetlen ablaknál

Az innováció az egész magyarországi közigazgatás számára példaértékű lehet

– emelte ki Semjén Zsolt.
A Magyar Nemzet cikke IDE KATTINTVA olvasható!


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában