Tudomány és innováció

2024.01.24. 23:13

Csák János a CERN svájci központjában tárgyalt

Svájci megbeszéléseim kiemelt célja volt, hogy újabb lépéseket tegyünk a hazai felsőoktatás, tudományos kutatás és innováció nemzetköziesítése felé –mondta a kulturális és innovációs miniszter szerdán az MTI-nek.

MW

Csák János kulturális és innovációs miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Csák János kedden és szerdán delegáció élén tárgyalt Svájcban, többek között az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) genfi központjában.

A részecskefizikai kutatóintézetben lezajlott találkozón ott volt mások mellett Gérard Mourou francia lézerfizikus professzor, aki 2018-ban Nobel-díjat kapott, valamint Jean-Pierre Revol fizikus, aki a CERN egyik spinoff cége, a Transmutex tudományos tanácsának elnöke. Velük tekintettük meg a CERN mellett működő Nagy Ion Ütköztető Kísérlet (ALICE) központját

– fejtette ki a miniszter.

Megjegyezte, a CERN körül minden egyes kutatási eredményt szinte azonnal igyekeznek valamilyen, a társadalom szempontjából hasznosítható célra alkalmazni. A Transmutex cég a jövő energiáját kutatja, a szubatomi részecskéket, kvarkokat és gluonokat vizsgálva igyekszik a jövő biztonságos, a társadalom és a gazdaság szükségletei számára elegendő mennyiségben előállítható energiát termelni.

Magyarországon a Szegedi Tudományegyetemmel szorosan együttműködő ELI Nemzeti Laboratóriumban olyan kutatások folynak, részben Gérard Mourou inspirációjára, amelyek szervesen illeszkednek a jövő energiája kérdéséhez. A neutron előállításában a szegedi ELI-központban a világon egyedülálló eredményeket sikerült elérni. Rendelkezésünkre áll egy olyan technológia tudósainkkal és kutatóinkkal, amely iránt a svájci partnerek erősen érdeklődnek

– számolt be a tárcavezető.

Csák János hozzáfűzte: a felek három hónapon belül pontos kutatási és együttműködési tervet dolgoznak ki, amiben Szabó Gábor, a Nemzetközi Lézerközpont (ELI-Alps) vezetője komoly szerepet játszik.

A kulturális és innovációs miniszter szerdán Bázelben látogatást tett a Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézetben (IOB), amelynek társigazgatója Roska Botond. Az agykutató a látás helyreállításával kapcsolatos kutatásaiért 2020-ban elnyerte a Nobel-díj előszobájának tekinthető Körber Európai Tudományos Díjat.

Találkozónkon áttekintettük az általa vitt sokrétű kutatási programot. Látássérült emberek esetében sikerült elérniük, hogy tárgyakat homályosan már képesek látni. A professzorral arról beszéltünk, miként tudnánk még szorosabbá tenni együttműködésüket magyar kutatókkal, illetve hogyan lehetne ezt felhasználni a magyar kutatási hálózatban, a HUN-REN-ben, valamint a hazai felsőoktatásban

– mondta Csák János az MTI-nek.

A miniszter kedden este a berni magyar nagyköveti rezidencián számos Svájcban dolgozó sikeres magyar tudóssal, illetve vállalatvezetővel találkozott, akik – mint kiemelte – szívesen megosztják tapasztalataikat magyarországi kollégáikkal.

Csák János kitért arra, hogy a magyarországi felsőoktatási, tudományos kutatási és innovációs ökoszisztémában a kormány által jóváhagyott Neumann János Program irányozza elő a nemzetköziesítést.

Kitért arra, hogy a magyar gazdaságban óriási tőkebefektetések zajlanak, tavaly 13 milliárd eurónyi külföldi beruházásra írt alá szerződést a kormány külföldi cégekkel.

A kulturális és innovációs miniszter végül beszámolt arról, hogy kedden Novák Katalin államfő megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést nyújtotta át az utcai és reptéri tisztító, hókaparó berendezéseket a magyarországi Dévaványán gyártó svájci Boschung AG tulajdonosának, Gabriel Boschungnak.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában