Esélytelenek nyugalmával

2024.01.22. 13:37

Kongresszusokat tartottak az ellenzéki törpepártok

Tovább mélyül a szakadék a baloldal pártjai között: az LMP még kivár a főpolgármester-jelöltje megnevezésével, Vona Gábor pedig mindent megígért a fiataloknak a Második Reformkor évadnyitóján.

MW

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Az LMP az egyetlen párt, amelyik levonta a 2022-es drámai kudarc tanulságát – fogalmazott Ungár Péter társelnök az LMP – Magyarország Zöld Pártja kongresszusán szombaton. Az ellenzéki párt társelnöke a többi baloldali pártot bírálva úgy fogalmazott: nem jelent megújulást az, ha az MTVA-székházban való alvást kordonbontásra cserélik vagy mint a Momentum, néha rádöbbennek arra, hogy Gyurcsány Ferenc mondta az őszödi beszédet – írja a Magyar Nemzet

A budapesti ellenzéki közös listáról szólva úgy fogalmazott: a tárgyalásokat élő ember nem tudja követni. A budapesti ellenzéki összefogásról azt mondta: mindenki el akarja játszani, hogy nagyon akarja, de valójában senki sem akarja, hogy sikerüljön. – Az LMP meg kívánja mutatni, hogy van másik politikai ajánlat Budapest irányítására, ehhez olyan jelöltet keres, akiről nem a párthovatartozása ugrik be az embereknek – szögezte le a párt leendő főpolgármester-jelöltje kapcsán. Kiemelte: 

olyan jelöltet keresnek, aki Budapestre kér felhatalmazást, aki annak a hatvan százaléknak az érdekét képviseli, akik a közösségi közlekedést használják, és képes egy ciklusnál tovább gondolkodni. 

Kikosarazott Momentum 

Kongresszust tartott szombaton a Párbeszéd – Zöldek – adta hírül a közösségi oldalán az ellenzéki párt. A magát tavaly március óta az LMP-hez hasonlóan zöldpártként meghatározó törpepárt közleménye szerint a szavazások eredményeként civilekből és aktivistákból álló EP-lista jött létre Jávor Benedekkel az élen, aki Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt újra bekerült a párt elnökségébe.

A kongresszuson a delegáltak szavaztak a közvélemény-kutatók által rendre egy százalékra mért párt EP-listájáról is. A választási matematikai alapján az esélytelenek nyugalmával összeállított – az EP-be kerüléshez legalább ötszázalékos eredmény kell – lista első helyén Jávor Benedek, a Párbeszéd elnökségi tagja, Budapest brüsszeli irodájának vezetője, korábbi EP-képviselő áll. 

Hétvégén azt is tisztázták, hogy nem lesz kétlistás baloldali indulás az önkormányzati választásokon.

A Momentum országgyűlési képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorának pénteki adásában még azt mondta: pártja el tud képzelni olyan eshetőséget is, hogy adott esetben van egy liberális zöldlista és egy szociál­demokrata baloldali lista. 

Vona évadot nyitott 

Ha nem is kongresszust, de politikai évadnyitót tartott szombaton este a közelmúltban megalakult Második Reformkor is. Vona Gábor egykori Jobbik-alapító és pártelnök a politikailag nehezen meghatározható szervezete tagjai­nak azt üzente:

Valami nagyon újra, valami nagyon másra, valami nagyon a jelenlegitől elütőre vágyunk.

Vona szerint a fiatalokat kell a politika középpontjába állítani, életkezdésüket és az egészségügyi prevenciójukat kell támogatni az uniós kohéziós forrásokból, aminek lehívásához Magyarországnak újra az EU megbízható tagjává, szövetségesévé kell válnia.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában