Korrupció

2024.04.08. 07:22

Összeomlott Karácsony Gergely eddigi védekezése a Lánchíd-ügyben

A Mandiner cikkében összeszedte, mit lehet tudni eddig a hídpénzbotrányról.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester előadást tart a Budapest jövője címmel megrendezett fórumon a fővárosi Merlin Színházban 2024. március 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Egy újabb kulcsfigura bukhatott bele a százmilliós számlagyár működtetésével gyanúsított Vig Mórhoz köthető hídpénzbotrányba – értesült a Mandiner.

Vig Mór mellett egy másik ügyvéd, Hegedűs Dániel is érintett lehet a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében, a hídpénzbotrányban. A lap értesülései szerint Hegedűs szintén hatalmas összegeket, összesen ötszázmillió forintot vett fel készpénzben a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. által utalt pénzekből.

A hídpénzbotrány kirobbanásának előzménye, hogy tavaly novemberben az adóhatóság őrizetbe vett egy praxisától eltiltott ügyvédet, Vig Mórt, aki nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával házkutatást is tartott a bukott jogásznál,

akit többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítottak meg.

A NAV nyomozói összesen 33 fővárosi helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le.

Az adóhatóság által korábban közzétett, rajtaütésekről készült videón is látható, hogy az egyik helyszínen Hegedűs Dánielhez is kiszállt a hatóság, aki ezek szerint Vig mellett szintén érintett lehetett a bűncselekményekben – írja a Mandiner.

Fontos körülmény az is, hogy a Vig Mór ellen indított eljárás keretében tavaly év végén házkutatást tartottak a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is. A hatósági intézkedés nyilvánosságra kerülése után Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt. A Fidesz a kezdeményezés mellé állt, ám

Karácsony Gergely és a többi ellenzéki párt eltolta magától az ügyet.

Nem sokkal később azonban lehullt a lepel, hiszen az atv.hu arról számolt be, hogy 2020. novembere és 2022. júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt a praxisától eltiltott jogász cégének, a Sunstrike Hungary Kft-nek. Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára.

A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-HÍD Zrt-től a pénzek a Sunstrike Kft-hez érkeztek,

az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

A sajtóban már korábban megjelent információk szerint a nyomozásban azt is ellenőrzik, hogy érkeztek-e utalások Vig Mór ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022. januárjában vesztegetés elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától, majd a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból. Ekkor került a képbe Hegedűs Dániel – írják.

A Mandiner az ügyvéd köreiből ugyanis úgy értesült, a férfi közreműködésére éppen azután került sor, hogy Vig Mórt eltiltották ügyvédi praxisa gyakorlásától. Ekkor vonták be Hegedűst az ügyletekbe, aki, úgy tudni, a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft-hez érkező összegeket, és további mintegy ötszáz millió forintot fölvett készpénzben.

Megjegyzendő: a Hegedűs által felmarkolt pénzekkel így már közel 1,5 milliárdra rúg az az összeg, amihez hozzájutottak az ügyben érintettek, az az összes pénzhez, amit az A-Híd átutalt a Sunstrike-nak.

Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy mi lett a készpénzben felvett, csaknem másfélmilliárd sorsa.

A Hegedűs-féle pénzfelvételekre 2022 március vége, és 2022 július közepe között került sor. Ez az időintervallum azért is érdekes, mert cáfolja Karácsony Gergely eddigi védekezését a botránnyal összefüggésben. A főpolgármester – aki szerint amúgy nincs is Lánchíd-ügy – korábban ugyanis azzal érvelt, hogy időben nem estek egybe Vig Mór és az A-Híd Zrt. manipulációi és a Lánchíd felújítása.

A Mandiner cikkében megjegyzi, ez az okfejtés már korábban, Vig Mór esetében sem állta meg teljesen a helyét, ugyanis

a Lánchíd felújítása 2021 tavaszán megkezdődött, az arra vonatkozó tendert pedig már 2020 márciusában kiírták.

A cikk folytatása a részletekkel IDE kattintva olvasható.

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely nem húzhatja ki magát a „hídpénzbotrány” felelőssége alól

Karácsony Gergely főpolgármester nagyon sok válasszal tartozik a „hídpénzbotránnyal” kapcsolatban a budapestieknek – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Fidesz budapesti szervezete Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban.

Wintermantel Zsolt a Lánchíd felújítását botrányosnak nevezte, megjegyezve, hogy a rekonstrukció ötmilliárd forinttal drágábban, kisebb műszaki tartalommal valósult meg. Továbbá a főpolgármester minden követ megmozgatott, hogy „egy bizonyos cég” végezhesse a munkát, majd „számlagyáros nyomozásban érintett cégeken” keresztül csaknem másfél milliárd forint vándorolt készpénz formájában magánzsebekbe.

Szerinte Karácsony Gergelynek válaszolnia kell arra, hogy miért nem volt jó az eredeti szerződés; miért kellett új közbeszerzést kiírni; miért ragaszkodott az A-Híd Zrt.-hez és miért kellett elfogadni az ötmilliárd forinttal drágább ajánlatot. Választ vár a főpolgármestertől arra is, hogy miért kellett hatvanszorosára emelni az előleget, és „hová vándorolt a másfél milliárd forint”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában