Támadás

2024.05.05. 21:38

Ausztráliában a rendőrök lelőttek egy radikalizálódott fiatalt késes támadása után (videó)

Ausztráliában a rendőrök lelőttek egy 16 éves, „radikalizálódott” fiatalt a nyugat-ausztráliai Perth külvárosában, miután késes támadásban megsebesített egy embert – jelentette vasárnap a helyi kormányfő és a rendőrség.

MW

A késsel felfegyverkezett tinédzser rátámadt a rendőrökre, és az egyikük halálos lövést adott le rá

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alexey Lysenko

Roger Cook, a szövetségi állam miniszterelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a késsel felfegyverkezett tinédzser „rárontott” a rendőrökre, és az egyik rendőr halálos lövést adott le rá. Hozzátette: 

vannak arra utaló jelek, hogy az interneten radikalizálódott. Szeretném megnyugtatni a közvéleményt, hogy jelenleg úgy tűnik, egyedül cselekedett

– mondta.

A rendőrség szombat este telefonhívást kapott egy férfitól, aki arra figyelmeztetett, hogy „erőszakos cselekményeket” fog elkövetni, de nem adta meg a nevét vagy a tartózkodási helyét – közölte újságírókkal Col Blanch, az állami rendőrség vezetője. Néhány perccel később a hatóságok egy segélyhívást kaptak arról, hogy „egy késes férfi menekül” a Perth déli külvárosában lévő Willetton egyik parkolójából.

 

 

A rendőrség gyalogos kamerájának felvételei szerint a tinédzser nem volt hajlandó letenni a kést, ahogy a rendőrök kérték. A rendőrök két sokkolót is elsütöttek, de „egyiknek sem volt teljes hatása”. 

„A fiatal tovább haladt (egy rendőr) felé, akinél lőfegyver volt, és egyetlen lövést adott le, ami halálosan megsebesítette a támadót”

 – közölte a rendőrségi tisztviselő.

A tinédzser még aznap este meghalt a kórházban. A késes támadásban megsérült középkorú férfi súlyos, de stabil állapotban van – tette hozzá a nyilatkozó. Ugyanezen forrás szerint a tinédzsernek mentális egészségügyi problémái voltak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában