Nem jött össze

2024.05.12. 08:22

Karácsony Gergely ígéretei: antikorrupciós kutatószoba helyett átláthatatlan szerződések váltak csak valóra

A politikus 2019-es választási programjában több ígéretet is megfogalmazott, amely alapján a korrupcióellenesség élharcosává válhatott volna. Azonban ez nem így lett, és a korrupció mocsarába süllyedt a főváros.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester képviselőkkel beszélget a budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos előterjesztés vitáján a Fővárosi Közgyűlés ülésén

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az előző önkormányzati választáson, 2019-ben Karácsony Gergely még azt ígérte, minden fővárosi tulajdonban, kezelésben lévő intézmény és cég élére nyilvános pályázaton választanak majd vezetőt. Ez természetesen nem valósult meg, ugyanis a választásokat követően a városházát ellepték Gyurcsány Ferenc emberei, akik elfoglalták az intézmények vezetését, és megkezdték a pénz kilapátolását a fővárosból. 

Felülvizsgáljuk a fővárosi önkormányzat rendszerváltás utáni gazdálkodását, az előnytelen szerződéseket pedig felbontjuk és visszaszerezzük az ellopott önkormányzati vagyont, ingatlanokat és cégeket. 

– írta programjában Karácsony Gergely, aki 2019-ben még az elszámoltatás, és a korábbi városvezetés korrupciós ügyeinek feltárásával kampányolt. Ezen kijelentéseit azonban csak korrupciós botrányok sora követte, többek között a hídpénzbotrány, amelyben a nyilvánosságra került adatok szerint komoly szerepe volt a fővárosnak. 

A korrupció elleni harc jegyében a főpolgármester egy antikorrupciós kutatószobát akart létrehozni, ahol a lakosok és az újságírók szabadon kutathatják a főváros szerződéseit és jegyzőkönyveit. Ezen kutatószoba helyett azonban inkább átláthatatlan szerződések, és üzletkötések tömkelege valósult meg.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában