Veol podcast

2024.05.12. 22:00

A jövőt alakítja építészeti munkásságával Lamos Péter (podcast)

Veszprém városépítésében, fejlesztésében végzett kiemelkedő munkájának elismerésére Pro Urbe érdemérmet adományozott a március 15-i ünnep alkalmából Veszprém önkormányzata Lamos Péternek, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetőjének – a műsor vendége Lamos Péter.

Veol.hu

Péter beszélt róla: Veszprémben nevelkedett, középiskolai éveit a Lovassy László Gimnáziumban töltötte. 2007-ben végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának urbanisztika szakirányú képzésén. Budapesten a Középülettervező Zrt.-nél helyezkedett el. Itt részt vehetett a Liszt Ferenc Repülőtér építésével kapcsolatos tervezői munkálataiban.

A műsor vendége Lamos Péter
A műsor vendége Lamos Péter
Fotó: Komaniczki Zoltán

Néhány Budapesten eltöltött év után 2010-ben tért vissza Veszprémbe és alapított családot. Egyetemi évei alatt formálódott érdeklődése, urbanisztika iránti elhivatottsága a Városfejlesztési Iroda felé terelték, ahol már átfogóan foglalkozott a város rövid és hosszútávú fejlesztési projektjeivel. 2020-ban elvállalta az EKF infrastruktúra fejlesztésért felelős önkormányzati tulajdonú Veszprém 2030 Kft. ügyvezetését -  tavaly elvállalta Várpalotai főépítészi tisztségét. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában