Hihetetlen izgalmak jöhetnek

2024.05.16. 14:40

A Balatonalmádi már most történelmet ír és vállalná az NB III-at

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Balatonalmádi SE áll az első helyen a labdarúgó vármegye I-ben. Az éllovas előnye egy pont a második Fűzfői AK előtt, a két csapat a zárókörben találkozik egymással.

Horváth Gábor

Történelmi időszakot él át a balatonalmádi labdarúgás: a Balaton-parti csapat korábban még nem is vezette a vármegye I-es bajnokságot, most pedig a véghajrá előtt a legjobb pozícióból indul az aranyéremért. Ács Attila elnök megkeresésünkre elmondta: nagy tervekkel, magas célokkal vágtak bele a jelenlegi projektbe, azt viszont maga sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora lépést tesz a Farkas László irányította együttes. Az egyesület első embere dicsérte a játékosokat, kiemelve, hogy egy fiatal, összetartó társaságról van szó, amelyben helyi nevelésű futballisták is helyet kapnak.

Könnyen lehet, hogy a Fűzfői AK-Balatonalmádi SE bajnokin dől majd el a bajnoki cím sorsa, utóbbi (fehérben) vállalná az NB III-as szereplést Fotó: Fülöp Ildikó

A Balatonalmádi SE az eddig lejátszott 27 bajnokijából 21-et megnyert, két döntetlenje van és négyszer kapott ki. A formaidőzítés is kiváló, az előző tíz meccsén győztesen jött le a pályáról a gárda és ebben a sorozatban benne volt a nagy rivális Úrkút SK két vállra feketése is.

A Balaton-partiak nagyon szeretnének történelmet írni, a klub első vármegye I-es bajnoki címét begyűjteni. A csapat nem állna meg itt, Ács Attilától megtudtuk, hogy beadták az NB III-as licenckérelmet és azt el is fogadta a szövetség, tehát Almádiban vállalnák az osztályváltást. Ehhez nem elég bajnoknak lenni, osztályozót is kell játszani egy másik vármegye aranyérmesével. Egészen pontosan azok az együttesek játszanak majd osztályozós párharcot, amelyek érvényes licenc birtokában vállalják a feljebb lépést és az első háromban végeznek saját pontvadászatukban. Veszprém vármegyében ez azt jelenti, hogy a Balatonalmádi és a Pápa közül az előkelőbb helyen végzett gárda játszik osztályozót majd, feltéve, ha legalább az egyik az első háromban végez.

Nézzük, mit tartogat a bajnoki hajrá!

Az éllovas most vasárnap Gyulafirátótra látogat, majd a Csetényt fogadja. A második Fűzfői AK Szentantalfán, aztán Zircen szerepel. Az utolsó fordulóban, június 1-én Fűzfői AK-Balatonalmádi SE derbit rendeznek, könnyen lehet, hogy az a találkozó dönt az aranyérem sorsáról.

Érdemes még figyelni a harmadik úrkútiak és a negyedik pápaiak szereplését, mindkét együttes 60 ponttal áll, négy egység a lemaradásuk a FAK mögött. Az Úrkút SK hátralévő ellenfelei sorrendben: Pét (otthon), Magyarpolány (idegenben), Ajka Kristály (idegenben). A Pápai Perutz FC programja: Magyarpolány (otthon), Ajka Kristály (idegenben), Szentantalfa (otthon).

A következő, 28. forduló teljes programja, szombat, 15.00: Várpalotai BSK-Ajka Kristály, 17.00: Perutz FC-Magyarpolány, Úrkút-Pét, Sümeg-Balatonfüredi USC, Szentantalfa-Fűzfői AK, Devecser-Tihany. Vasárnap, 17.00: RAC-Balatonalmádi, Csetény-Zirc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!