Ajka

2014.05.13. 14:37

Az identitást segítik

Ajka - A Bányászati Múzeumban rendezett családi nap volt az első állomása annak a projektnek, amely a helyi identitást, a városi tudat megerősítését szolgálja.

Tóth B. Zsuzsa

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ Múzeumok mindenkinek című, több mint hét milliós költséggel megvalósuló projektjének programsorozatával szeretné megismertetni a következő nemzedékekkel a szakma szépségeit. Ennek érdekében a következő év nyarának közepéig 25, a bányászattal kapcsolatos rendezvényt terveznek. Ebből négy családi nap lesz, amelyek során a Múzeumok éjszakáján, a Bányásznapon és egy, a bakonyi őslényekkel kapcsolatos programon várnak mejd mindenkit. A többi rendezvényt pedig az iskolások különféle korosztályainak szervezik. A hétvégi nyitóeseményen az érdeklődők megismerkedhettek az ősi iparággal, a bányászok munkájával a parkerdei Bányászati Múzeumban.

A tárlatvezetések mellett előadások szóltak a város bányászati múltjáról, valamint az őslény- és kőzettár anyagáról. Játékos totó várta a résztvevőket, a gyerekek kézműves foglalkozáson jelvényt készítettek. A csoport ellátogatott az egykori Jókai bánya és a padragi bánya területére, valamint Halimbán megtekintette mindenki a Bauxitbányászati Gyűjteményt. A projektben a szabadidőközpont együttműködő partnere a Borsos iskola, a Fekete-Vörösmarty iskola, a Bródy gimnázium, az Ajkai Szakképző Iskola Bánki Donát intézményegysége, valamint a halimbai iskola, de számítanak a civil szervezetekre, nyugdíjasklubokra, a Panellakó Civilekre és a bányász hagyományőrzőkre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!