Ajka

2014.06.02. 17:45

Amikor alkot, semmi sem fáj

Ajka - Amit a sors egyik kezével elvesz, a másikkal kamatostól visszaadja - ez jutott eszembe Radics Anitával, városunk tehetséges, fiatal alkotójával beszélgetve.

Csendes Róbertné

Anita 1975-ben született Ajkán. Hét éves volt amikor családjával a tósokberéndi városrészbe költöztek. Itt járt általános iskolába, a rajzórákat nagyon szerette, többször szerepelt sikerrel rajzpályázatokon. Porcelánfestőnek tanult, szakmunkás vizsgát sem kellett tennie, mivel az országos szakmai versenyen jól teljesített. Az általa festett dísztárgyak, étkészletek, vázák a világ számos országában láthatók lakásokban, éttermekben.

A betegségéről így vall:

- 1999-ben derült ki, hogy izomsorvadásom van, annak is egy ritka fajtája. Folyamatosan romló állapottal járó, lassú lefolyású betegség, amelyre még nem találtak gyógymódot. A végtagokat támadja meg először, így mozgásomban korlátozva vagyok és a munkámat is gátolja, mivel az ujjaimat nem minden esetben tudom irányítani. Ezért ma már rokkant nyugdíjas vagyok. Ám akaratos ember lévén, nem vagyok hajlandó megtörni, állandóan új célokat tűzök ki magam elé és megpróbálom kihozni magamból a legtöbbet. Nem akarom feladni. A fájdalmaim ellenére is alkotok, sőt, a munkám során elterelem a figyelmemet a bajomról, legtöbbször akkor érzem a fájdalmat, amikor abbahagyom. Az alkotást terápiaként fogom fel. A leghatásosabb gyógytorna az ujjaimnak a gravírozás, a festés. Érdekes, ha az ecsetet a kezembe veszem, elkezdek festeni, akkor a remegés is elmúlik egy ideig. Aztán, ha már nem tudok dolgozni, akkor abbahagyom, és később folytatom az elkezdett figurát.

Radics Anita szép tárgyakat készít mindenki gyönyörűségére (Fotó: Györkös József)

Anita karácsonykor gömbökre miniatúrákat fest, húsvétkor különféle tojásokat díszít, gravíroz. Az apró, mértani pontossággal készült mintákat saját maga tervezi meg. - Nagyon jó érzés, amikor elkészül egy-egy darab. Ezek mellett akvarelleket, olajképeket készítek, melyek témáját a természetből merítem. Az állat- és növényvilágot szívesen örökítem meg. Természetesen kedvenc kutyáim is megfestem. Folyamatosan új technikákat tanulok, az internet kitárja a világot előttem, hozzásegít eddig ismeretlen területek felfedezéséhez meséli Anita, aki szemelláthatóan nehezen közlekedik.

- Sajnos az agyamból az utasítások nem jutnak el az izmaimhoz, hiába tudom, hogy a lépcsőn fel kell emelni a lábamat, az nem engedelmeskedik. Mivel elég könnyű vagyok, így az emeletekre a családtagok szoktak felvinni. A mindennapos közlekedésemben szükséges a rollátor és a könyökmankó használata. A városban sem tudok egyedül közlekedni, mert elesem és sajnos az emberek egy részében nem elsősorban a segítséget, inkább a megvetést látom, viszont az autóban, ami számomra van átépítve, egyenrangúnak érzem magam, és az nagyon jó - magyarázza.

Radics Anita hozzáállása példaértékű lehet mindannyiunk számára. Azt mutatja, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad feladni a céljainkat. A betegségek megpróbáltatások, amelyek nem akadályozhatják az álmaink megvalósítását. Tehetséggel és kitartással a vágyaink elérhetők még akkor is, ha nehézségekkel tűzdelt az az út, mely a sorstól nekünk jutott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!