Ajka

2015.01.11. 18:35

Folytatódó egyedülálló fejlesztések Ajkán

Ajka - Az elmúlt esztendő feladatait értékelte és az új évet köszöntötte az önkormányzat pénteken.

Penk Tímea

A rendezvény kulturális és szórakoztató programmal indult. Malek Andrea színész énekesnő gondoskodott a vidám hangulatról, majd egy rövidfilmet néztek meg a vendégek Ajka múltjáról és jelenéről. A településrészek jellegzetességeit és a belváros szépségeit bemutató összeállítás Ajka értékeiről és fejlődéséről adott ízelítőt. Schwartz Béla polgármester ünnepi beszéde előtt a napokban elhunyt Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselőre emlékezett.

A polgármester elmondta, hogy igen nehéz év volt 2014. Az rendezvény résztvevői egy kiadványt kaptak, amely összefoglalta az önkormányzat és az ajkai vállalkozások együttműködésének főbb pontjait. Schwartz Béla kiemelte, hogy jelentős beruházások valósultak meg több mint tízmilliárd forint értékben.

- A munkanélküliség három százalék alatt van Ajkán, ez igen örvendetes országos viszonylatban is - mondta a polgármester. Különösen sikeres programok valósulnak meg a társasági adó felajánlásával, amellyel látványsportok fejlesztését lehet végrehajtani. Ajka igen szerencsés helyzetben van, hiszen az ország GDP-jének közel egy százalékát itt állítják elő, és a társasági adó meghaladja az egymilliárd forintot - nyomatékosította Schwartz Béla.

Schwartz Béla polgármester és Horváth József alpolgármester kívánt boldog új évet a vendégeknek
Fotó: Penk Tímea

Kiemelkedő eredménynek minősítette a polgármester a vízilabda-szakosztály létrehozását, a fedett uszoda átépítését, a Fekete Vörösmarty iskola tornacsarnokának a rendbetételét, illetve más sportegyesületek létesítményeinek a fejlesztését. További tervek között szerepel egy kézilabdacsarnok létrehozása és a sportcentrum felújítása, továbbá egy korcsolyapálya és jégkorong-szakosztály felállítása.

A társasági adó kulturális célokra is használható, ezért a Pannon Várszínházat ajkai székhelyű társulattá kívánják alakítani.

- 7200 lakásból több mint 5300-at felújítottunk, a kórház átépítése a végéhez közeledik, 650 közlekedési létesítményt, 45 játszóteret építettünk, visszaszereztük az ipari parkot, és olyan fontos beruházásokat kezdtük el, mint például a belvárost elkerülő út építése - sorolta a polgármester az eredményeket, majd erőt, egészséget és sok boldogságot kívánt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!